Vádlottak – vallomások és remények között
Lassan célegyenesbe kerül a Mikó-per alapfokon, Buzauban. A tulajdonjog tisztázását célzó előzetes kifogás elfogadásával nem pusztán a vétkesség körüli érvelés vált fölöslegessé, hanem ezzel maga a bűncselekmény léte vált kérdőjelessé. Ez történt egy hónappal ezelőtt, és erről számoltam be korábban – nem igazán túlcsorduló optimizmussal.
Nos ma egy kicsit megerősödött bennem az az optimizmus, hisz az én józan eszem által elképzelt mederben zajlott tovább a tárgyalás, melynek most két témája volt: meghallgatni a vádlottakat, ugyanakkor dönteni a vagyonzárlat kérdésében.
A vádlottakat egyenként hallgatták meg, Markó-Marosán-Clim sorrendben. Nem volt könnyű dolgom elsőként “vallani”, hisz nemcsak gyakorlatom nincs ilyesmiben, de életemben a Mikó-per előtt soha bűntető pernek még nézője sem voltam. A vallomásban először a bizottság létrejötte és működése körüli általános kérdéseket vázoltam: bemutattam a jogszabályi hátteret, az eljárásbeli szabályokat és azok gyakorlati alkalmazását, valamint a döntések megalapozását szolgáló dokumentumok és bizonyítékok körét. Kitértem továbbá a Mikó kollégium konkrét esetére, valamint arra, hogy döntésünket a telekkönyv, az egyházi statútum és számos más dokumentum alapján hoztuk meg. Kihangsúlyoztam, hogy semmilyen hatáskört nem léptünk túl, mindent az érvényben levő jogszabályok betartásával tettünk. Külön kitértem a telekkönyvi bejegyzés nem megfelelő, de nem is félreértelmezhető fordítására (a híres “ev.ref. székely Mikó kollégium” “Biserica reformata secuiesc”-re történő nem túl szerencsés fordítása), amely félreértelmezésre adott okot a DNA vádiratában, ugyanakkor arra is, hogy a Kovászna megyei prefektúra akkori véleményével szemben (miszerint a 10/2001-es törvény szerint kellene eljárni) közigazgatási bírósági határozat állapította meg a bizottság hatáskörét a kollégium épületének visszaadását illetően. Marosán Tamás az egyház és annak iskolahálózata közötti szerves kapcsolatra építette vallomását. Elmondta, hogy az egyház akkor is, mai is ugyanolyan elvek mentén működik: közadakozásból, állami támogatásból építi ki oktatási és szociális intézményrendszerét, de a közadakozásból felépített kollégium attól még egyházi tulajdont képezett. Példaképpen említette a bukaresti ordodox katedrálist, amely adományokból és állami támogatással épül, jogilag mégis egyértelműen egyházi tulajdonban marad, nem a “nép” tulajdonában. Silviu Clim is megerősítette az általunk elmondottakat, ugyanakkor megsemmisítette azt a vádat is, miszerint számos magyar nyelvű irat birtokában, azok hivatalos román nyelvű fordításának hiányában döntöttünk, hisz ő maga bár nem tud magyarul, de azok tartalmának felelősségteljes ismeretében járult hozzá a döntéshez.
A meghallgatásunkat követően a bírónő rátért a vádlottak vagyonának zárlatát támadó beadványunk megvizsgálásához, tulajdonképpen ezzel erősítette meg bennem az optimizmust: a korábban elfogadott előzetes kifogás tükrében megalapozatlannak ítélte a zárlat további fenntartását, helyt adott a panaszunknak és feloldotta a zárlatot.
Ezzel a döntéssel most már valószínűsítette a végső döntését is, amit azonban azért nem hozott még meg, mert a DNA ügyésze ragaszkodott az általuk felsorakoztatott tanúk meghallgatásához. Bár az előzetes kifogás jóváhagyásával gyakorlatilag nincs mit vitázni többet a tulajdonjogról, a bírónő – valószínűleg az eljárás minden elemének teljes kimerítése érdekében – elfogadta a tanúk meghallgatására vonatkozó javaslatot. A vádirat öt tanút említ meg: a két feljelentőt (Benedek Levente, Fehér Zoltán), Luffy Etelkát, a telekkönyvi hivatal egykori dolgozóját, valamint az egyház képviseletében Bustya Jánost és Kató Bélát. Utóbbi kettőnek ebben az ügyben való jártasságát minden bizonnyal senki nem vonja kétségbe.
Emocionális élményeim? Hát szépen átalakultak az idő múlásával. A bírónő most már világosan mutatja, hogy miképpen gondolkozik. Alaposan belerágta magát az ügycsomóba, és kialakította véleményét. Ezt nemcsak abban mutatta ki, hogy helyt adott egy perdöntő kifogásnak és feloldotta a vagyonzárlatot, de abban is, ahogy megfogalmazza hozzánk intézett kérdéseit. És amikor a vagyonzárlat feloldására vonatkozó panaszunkról döntött, akkor az a mód is alátámasztotta ezt a megérzésemet, ahogy felvezette: a házastársi közös vagyon zárolásának fenntartására és feloldására egyaránt van bírósági gyakorlat, de én úgy látom, hogy az ügy jelenlegi állása szerint (értsd: az előzetes kifogás értelmében) ez indokolatlan…
Magamról meg annyit, hogy bár jóval zártabb lettem, mint voltam egykor, azért közben megerősödtem, immunizálódtam a rágalomszerű szennyel szemben, és törpére zsugorodtak illúzióim…
Bizakodóbb vagyok ma is egy kicsit. Bizakodóbb, mint a tegnap, amikor bizakodóbb voltam, mint a múltkori tárgyalás előtti napon. Mert most már minden kétséget kizáróan az utolsó fázisában van az ügy alapfokon: amennyiben a következő tárgyaláson meghallgatják a tanúkat is, ez után már csak az ítélet következhet. Ami az eddig elfogadott két kifogásunk tükrében és mindannyiunk számítása szerint csak a felmentés lehet. Legalábbis alapfokon, egyelőre…
Ja, a következő tárgyalás időpontja március 20.