Azt ígértem,

hogy visszatérünk még a házelnök megszavazásának kérdésére. Mert ugye nem túl gyakran fordul elő, hogy a nagyromániásokkal egyformán szavazzunk… Namármost itt két dolgot kell figyelembe venni. Először: ebben az esetben nem mi szavaztunk velük, hanem ők szavaztak Dorneanu ellen. Másodszor: utólag kiszámolva, a nagyromániás szavazatok nélkül is összejött volna Olteanunak. És ezt szerintem ők is kiszámolták. Akkor meg, pragmatikus szemmel és a nagyromániások imázsát figyelembe véve, nekük kapóra jött, hogy – hacsak egyetlen pillanatra is – jó fiúkká változtak…
Minden a régi rendjébe állt ugyanis a tegnapi bizottsági ülésen, a kisebbségi törvény vitáján. Miután két óra hosszat vitatkoztak a kisebbségek meghatározását tartalmazó cikelyről, és látták, hogy a csata számukra vereséggel végződik, akkor szépen kivonultak a teremből a szocdemesekkel együtt, megsemmisítve ezáltal a bizottsági kvórumot. Tették ezt a szavazás végén, ami azt jelenti, hogy a cikkely megszavazása érvényes marad.
Van tehát meghatározásunk, amely egyetlen szóban különbözik a kormány eredeti szövegétől. Az eredeti így kezdődött: “nemzeti kisebbség minden olyan közösség, amely…..”, a megszavazott szöveg meg: “nemzeti kisebbség az a közösség, amely…”. Lényegében semmi más, talán ez az új változat egy kicsit még nyomatékosabb is.

Megjegyzések lezárva.