Jegyzetek

1. – Tegnap szokás szerint a kisebbségi törvénytervezetet tárgyaló három bizottság együttes ülésére siettem, bár sejtettem, hogy nem lesz belőle semmi, hisz Olguţa barátném szinte a teljes bizottságával Törökországban képviseli hazánk érdekeit. Sejtettem, de arra nem számítottam, hogy amikor az RMDSZ-es bizottsági tagokkal leérek, akkor egy kongó terem vár bennünket. Még a bizottságok szakértői sem jelentek meg… Fő, hogy a terem ajtaja előtt ott a felirat: “legea privind statutul minorităţilor naţionale” – és nyíl mutatja az utat az üres terem felé…

2. Nagy Zsolt blogja
Üdvözlöm “sorainkban” Nagy Zsoltot, remélem, hogy jó termés lesz. Szomorú, hogy egy magyar portálon egy magyar közéleti személyiség magyar nyelven írott naplója ennyire sérti a többségiek szemét. Szomorú, mert a napló egy személyes dolog, a blog annyiban különbözik a jegyzetfüzetbe írt naplótól, hogy mások is olvashatják, véleményt mondhatnak. De attól még személyes. Az ember személyes gondolatait mindenkinek kutya kötelessége tiszteletben tartani, még ha nem is ért egyet annak tartalmával, vagy nyelvével. Szégyen… És itt a helye megjegyeznem azt is, hogy a hivatalom megrendelt egy attitűd-elemző közvéleménykutatást, november közepe tájára készül el a feldolgozás. Annyit azonban előrebocsátok, hogy a Zsolt elleni eszement kirohanások nem egyediek, az intolerancia, a rasszizmus, a gyűlölet rég nem látott magaslatokon van. És meggyőződésem, hogy ezen sajnos a kétnyelvű blogírás sem segít…

3. Audiovizuális médiánk bugyrai
Valamelyest az előbbi témához is kapcsolódik ez a gondolatsor. Az este a tévé távirányítóján ujjgyakorlatokat végeztem, hátha valami nézhetőre bukkanok. És mit találok: az egyik csatornán az élelmiszerek “gyilkos voltáról” elmélkednek, a másikon egy buggyant nő az anyjával cirkuszol a vagyon felett, a harmadikon “újra robban a magyarok autonómiája” a megszokott őrültekkel a főszerepben, és már magam sem emlékszem, hogy milyen más hasonlóan közérdekű információk csapódtak hozzám a többi csatornáról. Így aztán a nemrég elhunyt Steve mestert néztem az Animal Planet-en…..
Gáspi, Gáspi, mit lehet tenni?… Tudom, költői kérdés…

4. Budapest
Hír volt a jómultkorjában, hogy miközben a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, nem kímélték a babakocsit sem. Na ez aztán tényleg hír. Szegény szülő… És nem érdekel, hogy volt-e rendőrségi túlkapás vagy sem. Viszont az nagyon érdekelne, hogy hol a fenében van a szülői felelősség ilyenkor, mi járt a fejében, amikor babakocsiban fekvő gyerekéből forradalmárt akart csinálni…

11 válasz: “Jegyzetek”

  1. Nagy István

    1. Olguţa örök, ami aligha lesz valaha is elmondható a kisebbségi törvényről.

    2. Kell itt ennyit írni arról, hogy milyen a román visszhangja Nagy Zsolt magyar blogjának? Mi ez, kisebbségi magaslatvadász merevgörcs?

    3. Íme a spanyolviasz: a tévéműsor csatornafüggetlenül fogyaszthatatlan.

    4. Utcára lépni csak könnygázgránát mentes napokon szabad. Zárja magára a házát, örökre a szülő gyermekestől, az államtitkár forradalmastól.

  2. Kovács Szilamér

    Autonómia témában ide is irhattok.

    http://autonomiasiculorum.blogspot.com/

  3. pityóka

    Elnézést, hogy itt kérdezem meg:
    Kíváncsi vagyok, látsz-e esélyt arra, hogy a Batthyáneum valaha is visszakerüljön a katolikus egyházhoz.
    Tartasz-e attól, hogy amennyiben az RMDSz nem került hatalomra a következő választások alkalmával, akkor a további restitúciónak is befellgezett?
    Jogi értelemben mi a különbség az általatok hozott elvi döntések illetve a végleges határozatok között?
    Köszönöm a segítséget!

  4. Adminisztrátor

    pityókának:

    1. Igen, látok esélyt a Batthyanaeum visszaszerzésére, az utóbbi időben egyre közelebb kerültünk ehhez. Körvonalazódik a megoldás, de nem akarok előre inni a medve bőrére. Remélem azonban, hogy még az idén inni fogunk rá.
    2. A restitúciónak egészében nem hiszem, hogy befellegzett, ám az is szinte biztosra vehető, hogy a visszaadott magyar ingatlanok száma radikálisan megcsappanna. Reméljük, hogy mindig legalább annyira közel leszünk a – bármilyen értelemben vett – hatalomhoz, hogy a számunkra fontos kérdésekben befolyásolni tudjuk a döntéseket.
    3. Jogi következménye csak a határozatnak van, az elvi döntés a határozatot megelőző olyan bizottsági megállapítás, amely lényegében csak az elkobzás tényét és a jogos igénylő személyét állapítja meg. Elvi döntésből akkor lesz határozat, amikor minden más szükséges adat a bizottság rendelkezésére áll (rendeltetés, hozzáépítések, telek- és épületfelület stb.)

  5. Kovács Szilamér

    2 új topik az oldalon

    http://autonomiasiculorum.blogspot.com/

  6. pityóka

    Köszönöm a válaszodat, mindenképpen biztatóak ezek a hírek.
    További eredményes munkát kívánok!

  7. új széköly

    Azért az egy kicsit erős, hogy a gyerekéből forradalmárt csinál…
    Már megbocsáss, de nem sétáltathatja ott az ember a gyerekét, ahol akarja??? vagy most már olyan államot kell elképzelnünk, ahol semmit sem lehet tenni, hga a ‘fejesek’ bele nem egyeznek??? mondjuk mit szólsz ahhoz, akit megvertek, belerúgtak ártatlanul, és gyerekek, nők is voltak…
    Ne gyere azzal a hülyeséggel, amit mondtak ezek ott kinnt, hogy a verésben nem lehet látni ki nő és ki gyerek…
    Inkább foglalkozz az itthoni dolgainkkal, mert van elég!!!
    megjegyzem mielőtt bármilyen véleményt is formálnál, hogy nem vagyok Fideszes, sem MPSZ-es, nem vagyok ezek bérence sem, és nem értek egyet egyes csürhe bandával, akik vagánykodtak ott kinnt…de nem tudom elfogadni ezeket a hazugságokat sem, illetve a cselekedeteiket…
    Légyszi ne engedd, hogy itélőképességed a párt befolyása alá kerüljön…nem tenne jót…még Neked sem…

  8. M.Zoli

    A gyermek a tisztaság jelképe. Aki gyermekkel megy tüntetni azt üzeni, hogy nincs szándékában bajt keverni, pusztán tiltakozását szeretné kifejezni.
    Milyen érdekes, hogy nem vesszük észre a hasonlóságot a mostani ,,csőcselék” és az ’90-es egyetem téri között. Amikor baloldali kormány ellen tüntetsz akkor csőcselék vagy. A baloldal hatalmonmaradásának egyik legegyszerűbb képlete.

  9. Székely bácsi

    Igen. A Nagy Zsolt blogja sokkal jobb.

  10. Herédi Zsolt

    Arra nem gondoltál, hogy a babakocsis anya nem forradalmárt akart csinálni a gyerekéből, hanem csak sétaltatta vagy uram bocsá’ ünnepelni ment okt. 23-án és a rendőrök mint megannyi más békés járókelőt vagy ünneplőt bántalmazták? A netes beszámolókban, illetve videófelvételeken számos példa bizonyítja az oktalan rendőri brutalitást. Sőt, hogy kiegészítsem, még arra is volt példa, hogy mankós mozgássérültet tepertek le a földre és vertek agyba-főbe, illetve egy pizzéria vendégeit, valamint egy (legalábbis egyét biztosan) vendéglő vendégeit, fogyasztóit bántalmazták az oda berontó és berendezést is feldúló “rendőrök”.

  11. twelL

    best for you for gift for less