Mém, meg ami mögötte van…

Veress Emőd barátom odabiggyesztett engem a listájára… Vagy nagyon kedvel, vagy nagyon haragszik rám valamiért… Remélem, egyikre sincs nyomós oka. :) ) – No de sebaj, ne én legyek az, aki a mém-sort megtöri, hát uccu neki.
Amúgy meg számtalan kritikusomnak válaszként is jól jön ez a provokáció, hisz már gyászverseket zengenek kihúnyónak vélt blogomhoz. Remélem, hogy az alábbiak, ha magyarázatot nem is, de indokot mindenképpen tartalmazni fognak.
Jöjjön hát az a bizonyos öt személyes dolog:
1. Legfontosabb személyes ügyem: hosszas sikertelen próbálkozás után feleségemmel úgy döntöttünk, hogy lombikbaba-megoldáshoz folyamodunk. Erre november közepe és december hónap folyamán került sor, ezalatt egy nagyon kemény hormon-stimulációnak és még több idegességnek tettek ki bennünket, de inkább a feleségemet. Életem egyik legmegviselőbb időszaka volt ez, mert munkánk – hagyományos hivatali évzárási tevékenységek – mellett kellett mindezt végigvinni. Az elején sikertelennek tűnt a beavatkozás, aztán az ünnepek tájékán felvillant egy reménysugár, hogy talán mégis megmarad a baba. Karácsony után azonban kiderült, hogy mégsem… Hadd ne mondjak itt semmit a lelki következményekről……..
Azóta valamennyire helyrebillent lelkivilágunk egyensúlya, és hamarosan ismét próbálkozunk…
2. Tavaly nyáron valóra vált egy nagyon régi álmunk: vettünk egy házat Brassó mellett, Négyfaluban. Kevéske megtakarított pénzünk, korábban már tulajdononban levő brassói lakásom ára, és egy jelentős összegű bankhitel segített hozzá – egy jó ideig nyögjük majd, de bízunk benne, hogy megérte.
3. A feleségemet 24 éves korában megtanítottam sízni. Öt évvel ezelőtt, amikor először csatolta bakancsához a lécet, a pokolba kívánt. E szándékát nyomatékosan és fennhangon ki is fejtette akkor. Azóta ő az, aki minden ősszel alig várja már a havat…
4. Mindenem a természet, az új tájak, emberek megismerése. Nagy-nagy álmom eljutni egyszer Indiába, de Thaiföldet sem vetném meg. A keleti civilizációk iránti kíváncsiságot két eddigi kínai utam váltotta ki, és mára az is nyilvánvaló, hogy a keleti konyhát műalkotásait semmiképpen nem az európai japán, thai vagy kínai éttermekben lehet megízlelni.
5. Nagy Iván családnév-lexikona szerint (is), és a közemlékezet szerint (is) az első Márkók a XVI.-XVII. (?) század tájékán telepedtek meg Erdővidéken, ők eredetileg Marco nevű olasz mesteremberek, akik építeni jöttek e vidékre (ki nem ismeri Lúdas Matyi történetét?). Leszármazottaik többnyire Márkó-ra magyarosították nevüket, majd egyesek közülük Markó-ra. Ma is több Márkó család él a Barót melletti Olaszteleken, zömében mind rokonom szegről-végről. Valami közünk van ugyan egymáshoz Markó Bélával is, de ezeket a szálakat soha nem tudtuk igazából kibogozni. Ami biztos: ő nem az apám, és nem is a nagybátyám… :)

Ja, és hogy kire lövök? Hát lássuk csak:
1. Márkó Laci – második unokatestvérem
2. legyen Nagy Zsolt is
3. Béfé, ha már úgyis megdícsértem írásait

Ennyi. Nem lesz öt. Hisz úgyis igaza lesz Emődnek, hogy összeomlik előbb-utóbb a piramisjáték… És hogy tiszta legyen a kép, beidézem Emőd blogjából a játék meghatározását: “A mém (angolul: meme) játék lényege, hogy elmondj 5 olyan személyes dolgot, amit kevesen tudnak rólad. Az önvallomás végén további öt áldozatot kell megnevezz, akit önvallomásra késztetsz.”

10 válasz: “Mém, meg ami mögötte van…”

  1. Nagy István

    1. Éljenek a szaporodni vágyó magyarok!
    2. 1981-ban vettünk egy olyan házat, aminek 90 havi fizetésem volt az ára és mire lakás lett belőle ugyanannyit költöttünk építőanyagokra. A munka 90%-át magam végeztem.

  2. hezzáíró

    ne haraguggy blog gazda
    csak vicceltem –
    szavakat ellettem
    s mondatokká mosdattam

    nem akaratalak bántani
    semmiképp sem ártani
    csak hát blogod olvasni
    s hogy írj ide
    azt akartam mondani
    néma betüimmel

    remélem nem haragszol
    és nem kell megvonnyam magamtól
    ezután sem esetlen-gyenge
    hezzászólásaim..

    minden jót na
    szóljon most a nóta
    de jó hogy a blogod írod
    s letörlöd szűvemről a kínom
    hogy mert megsérteni én nem akartalak
    legyen otthonod az édes lak
    ahol bejegyzel
    s ahol e pár soron is
    esetleg nevetel
    :-)

  3. Karesz

    Most szívom vissza az eddigi duzzogásomat.Ha így van Attila minden el van felejtve.Sok sikert a jövő generációs tervekhez.(Azért bevallom hogy naponta benéztem ide akkor is ha nem volt mit látni).Lehet jön a tavasz.

  4. Márkó Laci

    Szia Attila, köszi a lövést :)

    itt fogok én (mimelve ?)mémelni:

    http://www.markolaci.blog.hu

    sok sikert és egészséget a babához, szaporodjanak a Márkók :)

    kitartást is írtam volna, de azt a politika lefoglalta …

  5. Márkó Laci

    vagy itt

    http://uninaplo.unitarius-halo.net/?author=8

    még én sem tudom, az interneten sem tudom soxor, hol vagyok otthon :(

  6. Márkó Laci

    “De mondjam el, hogy hogyan lettem Markó. Mi ugyanis Márkók vagyunk. Amikor lejelentkezem az említett ezredesnél, mondom a nevem és foglalkozásom. Azt mondja:

    – Én már hallottam Markó Károly festőről, hallottam a Markó utcai börtönről, hallottam a Veszprém melletti községről, de a Márkó nevet még nem hallottam. Mondom, ezredes úr ez nekem jobban passzol, mert “a” betű nincs a románban, nekem odaát is mindig azt mondták, hogy “Marcule”. Hiába. Szóval így lettem én akkor hivatalból Markó. Azóta a személyi igazolványomban is így szerepel, Nagybánya is átvette. Ha hazamegyek, csúfolkodnak velem, hogy: ékezet nélkül is csak Márkó maradtál!”

    Forrás:Arra neveltek, hogy a nép tanítói legyünk

    Beszélgetés Markó Gábor nyugalmazott nagybányai pedagógussal (2)

    http://www.hhrf.org/busz/2001/busz746.htm

  7. Naplóm » UniNapló Archivuma » Mémválasz

    [...] Markó Attila (a brassói, mert kettő van a második unokatestvéreim között ) megmémelt. [...]

  8. új széköly

    Isten áldjon meg Benneteket egy- két aranyos, kedves kisbabával!
    Megérte a házikó, előre megmondom!!
    Nem a sí az életem!
    Azért ez nem akárkinek engedtetik, illetve adatik meg!!!
    A lövések közül a Nagyt Zsolté érdekelne a legjobban…de megtaníthatnád az egész bandát….tudnék neveket sorolni…és szerintem nyernének is vele…mert ehhez kell egy adag őszinteség és merészség, amit most ez alkalommal engedd meg, hogy értékeljek Benned!!!
    Köszönöm!

  9. Márkó Laci blogja » Mémválasz

    [...] Markó Attila (a brassói, mert kettő van a második unokatestvéreim között ) megmémelt. [...]

  10. Ingus

    bundzi=nieks no grupas OFOĀ.