Ebéd gyanánt,

most, 17.50-kor két túrós palacsintával tömöm magam, amúgy néha ez sem jön össze.
Ma a képviselőház kisebbségi frakciójánál voltam, a találkozót én kértem. Ugyanis a múlt héten csütörtökön az emberi jogi bizottság kvórum hiányában elhalasztotta a kisebbségi törvény vitáját, ennek a bizottságnak meg a Roma párti Nicolae Paun az elnöke. Ez az ember, kisebbségi létére képes volt meg se jelenni a saját maga vezette bizottsági ülésen. Emiatt aztán a másik két bizottság is áll. Nagy cirkuszt csaptam a kisebbségi frakcióban. Tény, hogy a kisebbségi frakció nem képviseli igazán azt a húzóerőt, amit mi gondoltunk a kisebbségi törvény kapcsán…
más
Elkezdődtek a Nemzeti Kisebbségek Napjához (december 18) kapcsolódó rendezvények. A területi irodáink ezen a hétvégén már megünnepelték, ki-ki a maga módján – műhelybeszélgetések, szavalóestek, hagyományőrző kiállítások szervezésével. A “központi” rendezvények sajtóértekezlettel indítanak, melyet holnap Markó Béla miniszterelnök-helyettessel közösen tartunk. Szerdán délután 5-kor Tariceanu miniszterelnök találkozik a 19 kisebbségi szervezet vezetőivel, ezt egy könnyűzenei egyveleg követi 6-tól, a Művészeti Múzeum Auditórium termében. Műsoron: Nicu Alifantis (görög), Ricocheé (német), Defender (magyar), Garbis Dedeian (örmény), Bibescu Band (roma). Párhuzamosan egész napos hagyományőrző kiállítás várja az érdeklődőket ugyancsak a Művészeti múzeumban, a Rotonda teremben. Az estét fogadással zárjuk. Aki olvassa ezt, vegye meghívásnak, mindenkit szívesen látunk.

Megjegyzések lezárva.