Egy „köztörvényes bűnöző” vallomásai

Kedves barátaim, ismerőseim, netán kevésbé barátaim!

Bizonyára nem ismeretlen számotokra az a karácsonyi ajándék, amivel a hazai korrupcióellenes ügyészség – közismertebb nevén DNA – meglepett engem két egykori kollégámmal együtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán. Most már mint vádlott szólok mindannyiatokhoz, „hatalommal való visszaélőként, minősített formában” (Btk 248ind1 cikk). Előrebocsátom azt is, hogy jelen pillanatig nagyvonalakban áttekintettem a tizenegynéhány kötetes iratcsomót (ez megtörtént már a nyomozati szakasz lezárása előtt), de még nem jutottam a vádirat birtokába, így az ellenem-ellenünk felhozott vádak ügyészi megalapozását nem olvastam még el. Kétlem azonban, hogy a vádirat ismerete megváltoztatná álláspontomat ebben az ügyben. A két ünnep között a sajtó természetesen azonnal reagált a vádemelés hírére, és akkor megígértem, hogy a nyilvánosság elé állok az ügy tartalmi részleteivel. Hadd mutassam hát be ezeket, azzal a reménnyel, hogy közösségünk minél szélesebb körben tájékoztatást kapjon. Ehhez kérem mindenkinek a segítségét.

Történeti áttekintés

1997 és 2000 között indult be az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, akkor még meghatározott ingatlanlisták kormány általi jóváhagyásával. Így több sürgősségi kormányrendelet született, melyek mellékletében meghatározott számú egyházi és közösségi ingatlan visszaadását rendelte el a kormány, köztül a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat. Ez utóbbiban szerepel, a 31-es pontban, a Székely Mikó Kollégium. A visszaszolgáltatási bizottság tagjai: Silviu Clim, az Igazságügyminisztérium akkori jogtanácsosa és jómagam, hozzánk harmadikként az igénylő egyház képviselője csatlakozott, jelen esetben Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosa. A bizottság feladata az igénylő által bemutatott bizonylatok áttekintése, az ingatlan jelenlegi jogi helyzetének leellenőrzése, valamint a jogutód- vagy volt tulajdonos megállapítását és a visszaadás tényszerű megállapítását tartalmazó dokumentum kiállítása volt. Ez a dokumentum képezte az egyházi tulajdon telekkönyvezésének alapját, a Mikó kollégium esetében ez a 2002  május 14-én kelt 58-as számú megállapítási jegyzőkönyv.

Ezzel párhuzamosan egy idő után egy másik szálon is folytatódik a Mikó-ügy története: az egyház megtámadja azokat az adásvételi szerződéseket, amelyekkel a korábbi bérlők megvették az egyháztól korábban elkobzott és önkormányzati tulajdonná vált lakásokat. A Székely Mikó kollégium ingatlanvagyonához – a kollégium épülete mellett – más ingatlanok is tartoztak, telkek, földek, tanári lakások. Rendkívül fontos: a kormányhatározat nem rendelkezett a Mikó más ingatlanvagyona felett, kizárólag a kollégium épületét adta vissza!!

Néhány ilyen tanári lakás indította el a lavinát, ugyanis egyes bérlők (Benedek Levente, Fejér Zoltán) az egyház által indított szerződésmegsemmisítési per elindulása után ellenpert indított, amelyben megkérdőjelezték az egyház jogképességét és perbenállási minőségét, mondván, hogy az egyház sohasem volt az illető ingatlanok tulajdonosa. Ez a per természetesen felfüggesztette a szerződések megsemmisítésére irányuló másik pert, ám 2006 március 15-én jogerős ítéletben állapítja meg a bíróság, hogy az Egyházkerületnek van perbenállási minősége, pontosítva, hogy megalapozottan kérte a szerződések megsemmisítését a Mikó Kollégium teljes vagyonának nyilvánvaló volt tulajdonosaként. Ennek a jogerős határozatnak következményeként az adásvételi szerződések megsemmisítésére irányuló per alapfokon újraindul, a tárgyalást 2007 június 29-ére tűzik ki. De a már jogerős határozat és a joggyakorlat ismeretében nem kétséges a kimenete. A bérlőknek nem marad más eszköz a kezükben, mint bűntető per indítása bárki ellen, hiszen ez marad a polgári per egyetlen halogatási lehetősége, hisz a polgári ügy tárgyalását automatikusan felfüggesztik a büntető ügy lezárásáig. Ezt is cselekszik 2007 május 30-án: megtalálják az ingatlanvisszaadási bizottság tagjait, a telekkönyvi hivatal köztisztviselőit, és még ki tudja kiket, akikről a Mikó visszaadása után öt évvel hirtelen úgy látják, hogy megátalkodott bűnözők. Az ügyben 2010 decemberéig folyik valamiféle nyomozás, lesz belőle több, mint tíz vaskos dosszié, karácsonyra meg készen áll a vádirat, átkerül az ügy a bíróságra. Ezzel párhuzamosan zárolják mindhármunk vagyonát. Itt tartunk ma.

Mit követtünk el?

A hivatalos vád: közérdek elleni hatalommal való visszaélés minősített formában (BTK. 248.1 szakasz). A hatalommal való visszaélés minden büntetőjogi tankönyv szerint egy olyan bűncselekmény, amelyet egy köztisztviselő követ el, amennyiben hivatali hatásköreinek gyakorlása során tudatosan (szándékosan) elmulaszt egy feladatot ellátni vagy tévesen látja azt el, és ezáltal a közintézmény vagy más állami szerv működésében jelentős zavart kelt, vagy annak anyagi kárt okoz. Ha az anyagi kár jelentős, akkor a bűncselekmény minősített formájáról beszélünk. Tehát a bűncselekmény létéhez a következő tartalmi elemek együttes megléte kötelező: köztisztviselő, tudatosság (szándék vagy tudatos mulasztás) – illetve a következmények: jelentős intézményi működési zavar vagy jelentős anyagi kár.

Egyértelmű a mi esetünkben, hogy a köztisztviselői minőségen kívül a bűncselekmény semmilyen más eleme nem létezik. Szó sem lehet szándékosan el nem látott vagy elmulasztott feladatról, szó sem lehet intézményi jelentős zavarról és szó sem lehet jelentős anyagi kárról. Már csak azért sincs anyagi kár – ellentétben az ügyészség állításával – mert a kollégium épületét nem vittük el a zsebünkben, nem ettük meg vacsorára, hanem most is ugyanott áll, ahol száz évvel ezelőtt. Ráadásul a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – korábbi tulajdonosi minőségében – nem vesz részt a perben, épp azzal az indokkal, hogy anyagi kár nem érte. És ha az állam vissza akarja venni, akkor uccu neki: saját felelősségére tegye ezt. Tehát nemcsak a bűncselekmény elkövetése kizárt, hanem a bűncselekmény puszta léte is.

Nézzük most meg az ügy a polgári jogi vetületét. A Mikó visszaadása sürgősségi kormányrendelettel, illetve azt kiegészítő kormányhatározattal történt. Magyarán: a bizottság nem adott vissza semmilyen kollégiumot, azt maga a jogszabály tette, hiszen tételesen szerepel annak mellékletében.  Amennyiben bárkiben felmerült volna korábban, hogy a Mikó visszaadása nem jogos, akkor a jogszabályt magát támadja meg közigazgatási bíróságon, semmiképp annak alkalmazóit. És nem hét évvel a jogszabály elfogadása után, hanem azonnal. De a polgári jogi vetületnek másik igen jelentős eleme az, hogy teljesen fölöslegesen elemzi bárki is, hogy a Mikó kollégiumnak korábban ki volt a tulajdonosa vagy vélt tulajdonosa: az 1990 utáni ingatlanvisszaadási és kártérítési joganyag Európaszerte arra az elvre épül, hogy annak adják vissza, akitől a kommunista rendszer elvette. Jelen esetben jogerős bírósági döntés szerint is a jogosult az Erdélyi Református Egyházkerület. Mindezek a részletek egyértelműen arra utalnak, hogy körülöttünk az egész bűnvádi történet erőltetetten fabrikált, alaptalan és egyetlen célja az időhúzás.

Éppen a fenti érvek miatt az egész nyomozati szakasz ideje alatt végig biztos voltam abban, hogy ezt az ügyet rövid idő alatt lezárja az ügyészség bűncselekmény hiánya miatt. Nem ez történt, és ebből csak azt a tanulságot lehet levonni, hogy sajnos az igazság szolgáltatása Romániában nem valószínűsíthető.

Morális tanulságok

Benedek Levente és Fejér Zoltán haragszik. Nem azért haragszik ez a két ember, mert a Mikó kollégium visszakerült az egyházkerület tulajdonába, hanem azért, mert a szintén Mikó vagyonhoz tartozó lakásaikat – amelyek, ismétlem, nem képezték a visszaadás tárgyát – nemsokára elveszíthetik. És ezért meg kell hurcoltatni három embert, akiknek amúgy soha semmi közük nem volt azokhoz a lakásokhoz.

Korábban elmondtam már, hogy a romániai szabadság 21 esztendeje még nem volt elegendő arra, hogy véglegesen feloldódjon a román-magyar évszázados vita, ezért a román igazságszolgáltatásnak csemege az, ha magyar ember panaszára magyar embert ítéltethet el. A magyar közösségnek viszont szégyene.

Nem véletlen, hogy ennek az ügynek a részleteit most csak én terítem a széles nyilvánosság elé. Az első restitúciós jogszabály 1997-ben történt papírra vetése óta az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának folyamatos harcosa voltam. Ez a folyamat legtöbbször millió akadályba ütközött, volt ezek között technikai, politikai és jogi akadály. Sokszor vádoltak engem is és az RMDSZ egészét is, hogy túl lassan halad a visszaszolgáltatás, netán azzal is, hogy nem foglalkozom kellő súllyal a feladattal. Ettől függetlenül köztudott, hogy az eddig összesen visszakerült közel ezer magyar egyházi ingatlan mindegyike fölött személyesen „bábáskodtam”, egyenként kellett néha érvelni, napirendre rakatni, kollégákat meggyőzni, a bizottság egyedüli magyar tagjaként.

Szeretném, ha ez a magyar közösség, amelynek erejét magam mögött tudva és annak szolgálatában dolgozom már hosszú évek óta, most meg fogja érezni azt az erőt, amivel rendelkezett 1990-ben egy gyertyával és egy könyvvel a kezében. Közösségünk jövője az iskoláinkon, a javainkon és saját hozzáállásunkon múlik. Ha ma bűnt követ el egy magyar ember azért, mert a jogok kiteljesedése és a közösség felemelkedése érdekében egyszerűen csak végzi a munkáját, akkor holnap lehet, hogy egy egész közösség lesz vétkes pusztán azért, mert létezik.

U.I.  Szeretnék itt is köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatásukról biztosítottak. Köszönet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek és a történelmi egyházaink sepsiszentgyörgyi lelkészeinek, akik a sajtótájékoztató előtt, alatt és után egyaránt kiálltak mellettem. Köszönet minden háromszéki és csíki polgárnak – de brassói barátaimnak is – akik a havazás ellenére kimentek a Mikó kollégium elé a gyertyás néma tüntetésre. Külön köszönet az RMDSZ vezetőségének állásfoglalásáért. Bízom benne, hogy ez a széles körű szolidaritás nem marad észrevétlen, ugyanakkor tovább erősíti majd közösségünk egységét.

2 válasz: “Egy „köztörvényes bűnöző” vallomásai”

  1. k

    melletted

  2. figyelő

    1) „…a köztisztviselői minőségen kívül a bűncselekmény semmilyen más eleme nem létezik.”, „Tehát a bűncselekmény létéhez a következő tartalmi elemek együttes megléte kötelező: köztisztviselő, tudatosság…”

    A „köztisztviselői minőség”, NEM „eleme / tartalmi eleme” semmilyen bűncselekménynek se. Jól néznénk ki!!! Csak a köztisztviselői magatartás (cselekedet vagy mulasztás) LEHET „eleme” egy bűncselekménynek. Még akkor se „eleme”, ha bizonyos bűncselekményeket CSAK hivatalnok/közhivatalnok tud elkövetni.

    2) ” Már csak azért sincs anyagi kár – ellentétben az ügyészség állításával – mert a kollégium épületét nem vittük el a zsebünkben, nem ettük meg vacsorára, hanem most is ugyanott áll, ahol száz évvel ezelőtt.”

    Kedves Uram, a lakásmaffia sem visz el a zsebében egyetlen épületet, egyetlen ingatlant se, mégis anyagi kárt okoz. Akkor ez most, hogy is van??? Míg félre nem magyarázná (jó magyar szokás szerint): itt nem a közhivatalnokot hasonlítom a lakásmaffiához, HANEM a kétfajta anyagi kárt állítottam egymással szembe.

    És még egy nagyon lényeges dolog: nem az ügyét vitatom, hanem az írását.