Fogjuk meg és vigyétek…
2010. October 8.Hirtelen ez a közmondás jutott eszembe, amikor kedvenc államfőnk megint iszonyatos győzelmet aratott a nyugdíjtörvény kapcsán. Lehet, hogy nem is a győzelem a hatalmas, hanem a parlament ennyire trutyi.
Hüledeztem, amikor nyolcvan embert Roberta Alma százhetvennek számolt… Ismét hüledeztem, amikor úgy döntöttek, hogy nem szavazzák újra… És már meg se lepődtem, csak legyintettem, amikor leszavazták a vizsgálóbizottság létrehozását. Nem ismerem én annál jobban Édler Andrást, de én is azt tettem volna a minap: ha bármilyen kérdésben bárminemű gyanú felmerül, akkor a legkézenfekvőbb dolog tisztázni azt. Akinek nincs vaj a fején, annak veszteni valója sincs egy kivizsgálás esetén…
És még valami: ha a kormánynak megvan a parlamenti többsége, akkor miért félt egy megismételt szavazástól? Nem szeretnék arra gondolni, hogy jöhet még olyan kormány, amelyik ugyanígy izmozva a 80=170 matematikával, pillanatok alatt lesöpör mondjuk minden kisebbségi oktatási vagy nyelvhasználati rendelkezést.
Tulajdonképpen nekem az a nagy problémám, hogy dolgozunk, verekedünk, zsarolunk, legtöbbször jelentős áttörést érve el, és ezt nem mondjuk el elég hangosan. Hogy a koalícióban kézzel-lábbal, pofozkodva kiharcoljuk, hogy ne nyúljanak a kisnyugdíjakhoz. Hogy kézzel-lábbal, pofozkodva harcolunk, hogy januártól legalább egy kicsit menjenek felfelé a fizetések. Hogy kézzel-lábbal, asztalt verve kiabálunk, hogy ne legyen több megszorító intézkedés. Hogy kézzel-lábbal, üvöltve követeljük, hogy eltöröljék a minimál-adót, hogy a kormány vállaljon felelősséget a tanügyi törvényért, ha már nem képes a szavát tartani és fegyelmezni a szenátusi PDL-frakciót. És érdekes, hogy el is érjük ezeket. Csak senki nem veszi észre, mert a sok munkánk közepette valaki más aratja le a babérokat…
Mit vesztettünk volna, ha a mi szavazataink eredményeképpen újraszavazzák a nyugdítörvényt? Mit vesztettünk volna, ha megszavazzuk a vizsgálóbizottságot? Kiderült a tegnap délután, hogy az égvilágon semmit. Mert az államfő egy ál-okot fabrikálva emelt fővel lép ki ebből a parlamenti patthelyzetből. És utólag senki nem fogja azt mondani, hogy az egész parlamenti szórakozást a PDL forrófejű, tapasztalatlan, következményeit át nem gondoló újoncai kreálták, hisz ugyanúgy szavaztunk mi is… Minden harcunk hiábavaló, ha nem tudjuk az eredményt sajátunkként felmutatni.
Az államfő néhány hónappal ezelőtt az egyik legvehemensebb támadója volt a nyugdíjrendszernek, a tegnap este viszont az ország legtöbb nyugdíjasa pillanatok alatt ezt elfelejtette. Még az ellenzék vezéreinek is a torkára fagyott a replika, különösen azután, hogy már az alkotmánybíróság döntése sem kedvezett számukra. És erre mit csinál Basescu? Mennybe megy. Érdemtelenül, munka nélkül. És mit mondunk mi erre? Hogy a mi javaslatunk volt a 63 éves női nyugdíkorhatár, csak nem fogadta el a koalíció. IGEN, TÉNYLEG A MIÉNK VOLT!! DE AZ ELNÖKÉ MARADT…