Fogjuk meg és vigyétek…

2010. October 8.

Hirtelen ez a közmondás jutott eszembe, amikor kedvenc államfőnk megint iszonyatos győzelmet aratott a nyugdíjtörvény kapcsán. Lehet, hogy nem is a győzelem a hatalmas, hanem a parlament ennyire trutyi.

Hüledeztem, amikor nyolcvan embert Roberta Alma százhetvennek számolt… Ismét hüledeztem, amikor úgy döntöttek, hogy nem szavazzák újra… És már meg se lepődtem, csak legyintettem, amikor leszavazták a vizsgálóbizottság létrehozását. Nem ismerem én annál jobban Édler Andrást, de én is azt tettem volna a minap: ha bármilyen kérdésben bárminemű gyanú felmerül, akkor a legkézenfekvőbb dolog tisztázni azt. Akinek nincs vaj a fején, annak veszteni valója sincs egy kivizsgálás esetén…

És még valami: ha a kormánynak megvan a parlamenti többsége, akkor miért félt egy megismételt szavazástól? Nem szeretnék arra gondolni, hogy jöhet még olyan kormány, amelyik ugyanígy izmozva a 80=170 matematikával, pillanatok alatt lesöpör mondjuk minden kisebbségi oktatási vagy nyelvhasználati rendelkezést.

Tulajdonképpen nekem az a nagy problémám, hogy dolgozunk, verekedünk, zsarolunk, legtöbbször jelentős áttörést érve el, és ezt nem mondjuk el elég hangosan. Hogy a koalícióban kézzel-lábbal, pofozkodva kiharcoljuk, hogy ne nyúljanak a kisnyugdíjakhoz. Hogy kézzel-lábbal, pofozkodva harcolunk, hogy januártól legalább egy kicsit menjenek felfelé a fizetések. Hogy kézzel-lábbal, asztalt verve kiabálunk, hogy ne legyen több megszorító intézkedés. Hogy kézzel-lábbal, üvöltve követeljük, hogy eltöröljék a minimál-adót, hogy a kormány vállaljon felelősséget a tanügyi törvényért, ha már nem képes a szavát tartani és fegyelmezni a szenátusi PDL-frakciót. És érdekes, hogy el is érjük ezeket. Csak senki nem veszi észre, mert a sok munkánk közepette valaki más aratja le a babérokat…

Mit vesztettünk volna, ha a mi szavazataink eredményeképpen újraszavazzák a nyugdítörvényt? Mit vesztettünk volna, ha megszavazzuk a vizsgálóbizottságot? Kiderült a tegnap délután, hogy az égvilágon semmit. Mert az államfő egy ál-okot fabrikálva emelt fővel lép ki ebből a parlamenti patthelyzetből. És utólag senki nem fogja azt mondani, hogy az egész parlamenti szórakozást a PDL forrófejű, tapasztalatlan, következményeit át nem gondoló újoncai kreálták, hisz ugyanúgy szavaztunk mi is… Minden harcunk hiábavaló, ha nem tudjuk az eredményt sajátunkként felmutatni.

Az államfő néhány hónappal ezelőtt az egyik legvehemensebb támadója volt a nyugdíjrendszernek, a tegnap este viszont az ország legtöbb nyugdíjasa pillanatok alatt ezt elfelejtette. Még az ellenzék vezéreinek is a torkára fagyott a replika, különösen azután, hogy már az alkotmánybíróság döntése sem kedvezett számukra. És erre mit csinál Basescu? Mennybe megy. Érdemtelenül, munka nélkül. És mit mondunk mi erre? Hogy a mi javaslatunk volt a 63 éves női nyugdíkorhatár, csak nem fogadta el a koalíció. IGEN, TÉNYLEG A MIÉNK VOLT!! DE AZ ELNÖKÉ MARADT…

Bélánál jobb vagyok!

2010. August 30.

Húha…. Három éve már? Kevesebbre számítottam, de ez még nem ok arra, hogy ne süljön le a képemről a bőr… No, végül is újra itt, ki tudja meddig.

Az apropót az újrakezdéshez egy kínos kérdés adta. A Félszigeten a K-fé rádió, Majoros Csilla kérdez két darts mérkőzés között: “Olvasva a blogodat, úgy tapasztaltam, hogy bla-bla…” Naná, hogy rondán éreztem magam, hogy élőben kellett bevallanom hanyagságom. Már az se vigasztal, hogy ez már recidíva: nem először szakad meg hosszabb időre a firkálós kedvem.

Lejárt a Félsziget: koncertek, MIÉRT sátor, K-fé, darts, csocsó, sörcsapolás, focimeccs (4-2 az azért elég egyértelmű nem? :) ). Reggeli kávém és elektronikus szivaram mellett híreket olvasok, többek közt ezt találtam:

http://tv.transindex.ro/?new=1&film=375

Minekutána általában úgy mondják, hogy főnökről vagy jót, vagy semmit, ezért most az egyszer, legalább egyszer, csakis kizárólag egy pillanat erejéig megnőtt a májam az 50-dik másodpercnél…

Szerintem egy ilyen vélemény után jövőre még lelkesebben megyek majd a Félszigetre…

Vissza a választóhoz…

2007. April 19.

A parlamenti szavazásra várva úgy gondoltam, hogy jó lenne elemezni egy kicsit ezt a kifejezést…
Az államelnök szándéka véleményem szerint rendkívül veszélyes következményekkel járhat. A demokrata párt és az államfő az utóbbi időben szinte teljesen elcsépelte – és, ami sokkal veszélyesebb: eltorzította – ennek az egyébként teljesen demokratikus eszköznek a tartalmát. A választópolgárhoz való fordulásnak megvan a maga alkotmányos alapja és logikája. Megvan a választójogi rendszere, szabályai, ciklikussága – mindez annak érdekében, hogy visszaélések nélkül lehessen a választópolgár szándékait és politikai opcióit lemérni. A népakaratot még egyszer megpróbálta valaki másképp is felhasználni: az illetőt Ion Iliescunak hívják, és 1990 júniusában a bányászok botjai voltak a törvény. A népakarat könnyen manipulálható. A népakarat könnyen alakítható. Különösen akkor igaz ez, ha az ország lakossága még mindig rendkívül fogékony a populista, demagóg, “népidemokráciás” dumára. Itt van például Becali. A lakosság jóval több, mint 10%-nak fejében ő a legalkalmasabb és legjobb államelnök. A drága jó Becali bácsi, aki annyi jót tett az emberekkel (és annyi meccset megnyert a focicsapata…) meg is üzente Basescunak: ha majd ő lesz az új elnök, akkor Basescu lesz a legfőbb tábornoka. És még egy dolgot a Becali-féle népbutításról: van az egyik tévécsatornán egy műsor, ahol különböző hétköznapi emberek táncolnak azért, hogy az 50.000 eurós főnyeremény birtokában egyik-másik rokonuk súlyos betegségét orvosolni tudják. Becali már oda is megüzente: majd mindenkinek, aki a versenyből kiesik, ő majd kifizeti az 50.000 eurót. Nem a műsor és nem Becali nagy szíve a kommentárom tárgya, hanem az, hogy ezzel a mentalitással azt lehet bevinni a nép fejébe, hogy egy kis panaszkodással, de karba tett kézzel, semmit nem cselekedve (értem ezalatt a munkát, a versenyt, a küzdelmet az egyéni boldogulás érdekében) mindent megtesz valaki helyettünk… Nem tudom, hogy akarunk-e egy ilyen kolduló társadalmat…
És most a jelenlegi államfő “vissza a választókhoz” mentalitásáról. Önmagában nem baj az, ha a választópolgártól kikérjük a véleményét. Ezt szolgálja a referendum intézménye is, nem beszélve a választásokról. De ha ezt a választópolgárhoz való fordulást hivatalban levő államfő úgy használja fel, mintha az egy és örök igazság egyedüli letéteményese lenne, és ezáltal megpróbálja beültetni azt a tévhitet, hogy minden más variáns rossz, hogy senki más nem képes az országot előbbre vinni, hogy a közember hangja csak az ő füléhez és szívéhez jutna el – nos ekkor már hatalmasat torzul a választás demokratikus eszköze mögötti elv. Innen már csak egy lépés lenne a társadalmi elégedetlenség brutális meglovagolása, a polgári engedetlenség intézményének “forradalmasítása”. Ilyen alapon a néphez való fordulás jogán azt is megpróbálhatná, hogy miért is ne lenne jó mondjuk alkotmányt módosítani, hogy akár életfogytiglan is államelnök lehessen (az Alkotmány 152. cikkelye nem tartalmaz erre vonatkozó tiltást) – hisz ugye ő a legjobb, a legszebb, az unikátum. Hisz abban a pillanatban, amikor lejáratja az állam összes intézményét (emlékezzünk csak: a) gazemberekből áll a teljes parlament, b) lehallgatunk minden kormánytisztségviselőt, nehogy oligarhák legyenek mögötte, c) a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjai az igazságszolgáltatás reformjának gátlói, stb), és mindezt az ország és a nép érdekében teszi, a makulátlanság egyedüli megtestesítőjeként, akkor nem nehéz továbbgondolnunk a lehetséges következményeket…
Nyilván más kérdés az, hogy ebben a konkrét helyzetben, alig néhány óra múlva, mi lehetne a parlament helyes döntése. A döntés felelőssége mögött viszont nem a felfüggesztés jelentősége, hanem a felfüggesztés következményei vállalásának felelőssége kellene legyen…

A D.A. szövetség

2007. April 4.

Parlamenti folyósókon hallottam, hogy a DA szövetség nem halt meg, csak átalakult: eddig “Dreptate şi Adevăr” volt, most “Dreptate şi Autonomie”. Nem rossz…

Érdekes egyébként összehasonlítani a DA szövetség életének és halálának történetét a Fidesz és az SZDSZ 1990-91-es korszakával. E két párt is megközelítőleg azonos súllyal indult a kilencvenes évek elején, akkoriban együtt. Később a magyar liberális párt eltávolodott, és 1994-ben létrejött az első szociál-liberális kormányzat. A Fidesz eközben jobbra tolódott, gyakorlatilag az MDF szavazótáborát tizedelve meg, de velük együtt sikerül kormányt alakítaniuk 1998-ban. Ma a Fidesz abban a helyzetben van, hogy nem tud teljes mértékben elhatárolódni az ilyen-olyan téren dobigálók, gyújtogatók társaságától, mert a Jobbik, a MIÉP és a ki-tudja-már-követni-milyen-nevű kezdeményező bizottmányok által felkorbácsolt hadak szavazatai jól jöhetnek majd még.
A történet másfél évtizeddel később megismétlődik Romániában: a DA szövetség léte és letűnése vészesen hasonlít a Fidesz-SZDSZ egykori együttlétére. A Nemzeti Liberális Párt itt is megszakította idilljét a Demokrata Párttal, ez utóbbi egyre inkább jobbra tolódik, és minden bizonnyal sikeresen fogja majd magához vonzani azokat a szavazókat, akiket Becali fantázia-pártja megmozgat. Azt sem tartom kizártnak, hogy a populizmusban oly nagyon közelálló két figura – Becali és Basescu – fog még együtt borozni a politikában is. Így lesz itt is kétpólusú rendszer…..

Egyveleg

2007. April 3.

* Ha minden jól megy, ma új kormányt szavaz a parlament. Becslések szerint jó bőven meglesz a többség, ami indulásnak jó ugyan, de több mint másfél év hátralévő kormányzásra aligha. Nem vagyok túl optimista ebből a szempontból, hisz a liberális pártban sincs teljes hurrá-hangulat. Csalódottak, akik még felemelhetik a hangjukat a jövőben:
- Norica Nicolai – ő több tárcánál is szóba került, végül semmit sem kapott, ismereteim szerint zokon is vette,
- Radu Stroe – szerintem nagyon számított a szállítási tárcára,
- Puiu Hasotti – nem igazán dobog a szíve a sok fiatal új miniszterért (Adomnitei, Chiuariu),
- Victor Dobre – közigazgatási államtitkárként bizonyított, ezért nem alaptalanul lehetett volna a belügyi tárca várományosa.
Ha az új kormány kibír legalább egy fél évet, akkor talán a többit is túléli…

* Az új kormány megszavazásával együtt a nacionalista retorika is keményen felerősödni látszik. Az a Konzervatív Párt például, amely eddig azért nem támadta a miniszterelnököt, mert partnere volt a Basescu elleni meccsben, most vesztenivaló híján nem szavazza meg az új Tariceanu-kabinetet, mert az RMDSZ “túl fontos” tárcákat kapott. Ez rögtön meglátszik az Antena1 és Antena3 csatornák hangvételében.

* A decemberi sikertelen lombikbaba-próbálkozást kiheverve, tegnap újabb embriókat ültettek be a feleségemnek. Most várunk. Reménykedünk. Idegeskedünk… Ehhez talán ómen lehet az is, hogy ugyancsak tegnap volt két éve annak, hogy meghalt II. János Pál pápa. Nem katolikusként is úgy látom, hogy ez az ember rendkívül mély pozitív nyomokat hagyott a vallás- és világtörténelemben.

Hangulatképek

2007. March 12.

* Holnap délelőtt 11 órakor tervezte az RMDSZ, hogy a Központi Választási Irodánál leteszi a jelöltek listáját. Ebből a most éppen zajló kormányülés tétjét tekintve aligha lesz valami… Az államelnöknek az alkotmány szerint valóban semmi keresnivalója nincs a kormányülésen…
Egyébként nem hiszem, hogy a választások elhalasztása maga után vonná a politikai csatározások megszűntét. Elképzelhető, hogy ennek következtében formálisan is megszűnik a tartalmilag már régóta amúgy sem létező DA szövetség. És minden bizonnyal sem a PSD-nek, sem a PNL-nek nem lesz ősszel sem magasabb a népszerűségi indexe…
Hogy mi lesz a kormánnyal? Nem szeretnék találgatni… A liberális-demokrata pártszövetség formai szétesése esetén valószínűsíthető az annyit lebegtetett kormányátalakítás, karcsúsítással.
* Március 15-ét szülővárosomban, Brassóban ünneplem. Jó lesz újra az otthoniakhoz szólni, vannak arcok, akiket csak ilyenkor lát az ember. Ebben a politikai közhangulatban most különleges értékkel bír a közösséggel való együttlét…
* Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának új címe kb. április közepétől: str. Paris nr. 65. Azért csak április közepe tájától, mert közben felújítási munkálatok folynak az épületben.

Költözik a hivatal

2007. February 5.

Visszakapta hivatalunk székházaként működő ingatlanát az egykori tulajdonos. Felkeresett a bírósági végrehajtó és a tulajdonos ügyvédje, hogy átadja a kilakoltatási parancsot. Elbeszélgettünk, én meg kifejtettem, hogy restitúciópártiként nem fogok keresztbe tenni az ingatlan minél hamarabb történő átadásának. Most hajtok új székház után, ami szinte lehetetlen, nem beszélve arról, hogy a költözés miatt egy időre akár le is bénulhat a hivatal tevékenysége. A nagyobb baj az, hogy most kell meghirdessük az idei pályázatokat… Mit mondjak a pályázóknak, hova postázzák pályázataikat?… Szar ügy…
Na de valahogy megoldódik…
Egyelőre még használhatók a mostani telefonszámok, cím stb, ahogy új címünk lesz, azonnal jelzem.

Mém, meg ami mögötte van…

2007. February 1.

Veress Emőd barátom odabiggyesztett engem a listájára… Vagy nagyon kedvel, vagy nagyon haragszik rám valamiért… Remélem, egyikre sincs nyomós oka. :) ) – No de sebaj, ne én legyek az, aki a mém-sort megtöri, hát uccu neki.
Amúgy meg számtalan kritikusomnak válaszként is jól jön ez a provokáció, hisz már gyászverseket zengenek kihúnyónak vélt blogomhoz. Remélem, hogy az alábbiak, ha magyarázatot nem is, de indokot mindenképpen tartalmazni fognak.
Jöjjön hát az a bizonyos öt személyes dolog:
1. Legfontosabb személyes ügyem: hosszas sikertelen próbálkozás után feleségemmel úgy döntöttünk, hogy lombikbaba-megoldáshoz folyamodunk. Erre november közepe és december hónap folyamán került sor, ezalatt egy nagyon kemény hormon-stimulációnak és még több idegességnek tettek ki bennünket, de inkább a feleségemet. Életem egyik legmegviselőbb időszaka volt ez, mert munkánk – hagyományos hivatali évzárási tevékenységek – mellett kellett mindezt végigvinni. Az elején sikertelennek tűnt a beavatkozás, aztán az ünnepek tájékán felvillant egy reménysugár, hogy talán mégis megmarad a baba. Karácsony után azonban kiderült, hogy mégsem… Hadd ne mondjak itt semmit a lelki következményekről……..
Azóta valamennyire helyrebillent lelkivilágunk egyensúlya, és hamarosan ismét próbálkozunk…
2. Tavaly nyáron valóra vált egy nagyon régi álmunk: vettünk egy házat Brassó mellett, Négyfaluban. Kevéske megtakarított pénzünk, korábban már tulajdononban levő brassói lakásom ára, és egy jelentős összegű bankhitel segített hozzá – egy jó ideig nyögjük majd, de bízunk benne, hogy megérte.
3. A feleségemet 24 éves korában megtanítottam sízni. Öt évvel ezelőtt, amikor először csatolta bakancsához a lécet, a pokolba kívánt. E szándékát nyomatékosan és fennhangon ki is fejtette akkor. Azóta ő az, aki minden ősszel alig várja már a havat…
4. Mindenem a természet, az új tájak, emberek megismerése. Nagy-nagy álmom eljutni egyszer Indiába, de Thaiföldet sem vetném meg. A keleti civilizációk iránti kíváncsiságot két eddigi kínai utam váltotta ki, és mára az is nyilvánvaló, hogy a keleti konyhát műalkotásait semmiképpen nem az európai japán, thai vagy kínai éttermekben lehet megízlelni.
5. Nagy Iván családnév-lexikona szerint (is), és a közemlékezet szerint (is) az első Márkók a XVI.-XVII. (?) század tájékán telepedtek meg Erdővidéken, ők eredetileg Marco nevű olasz mesteremberek, akik építeni jöttek e vidékre (ki nem ismeri Lúdas Matyi történetét?). Leszármazottaik többnyire Márkó-ra magyarosították nevüket, majd egyesek közülük Markó-ra. Ma is több Márkó család él a Barót melletti Olaszteleken, zömében mind rokonom szegről-végről. Valami közünk van ugyan egymáshoz Markó Bélával is, de ezeket a szálakat soha nem tudtuk igazából kibogozni. Ami biztos: ő nem az apám, és nem is a nagybátyám… :)

Ja, és hogy kire lövök? Hát lássuk csak:
1. Márkó Laci – második unokatestvérem
2. legyen Nagy Zsolt is
3. Béfé, ha már úgyis megdícsértem írásait

Ennyi. Nem lesz öt. Hisz úgyis igaza lesz Emődnek, hogy összeomlik előbb-utóbb a piramisjáték… És hogy tiszta legyen a kép, beidézem Emőd blogjából a játék meghatározását: “A mém (angolul: meme) játék lényege, hogy elmondj 5 olyan személyes dolgot, amit kevesen tudnak rólad. Az önvallomás végén további öt áldozatot kell megnevezz, akit önvallomásra késztetsz.”

Köszönet

2006. November 29.

mindazoknak, akik információkkal láttak el az elmúlt napokban, különösen Hantz Péternek, Kovács Lehelnek és Egyed Emesének. A közleményünk eljutott mindehová, és ebben a magyar nyelvű sajtónak is nagy szerepe volt – sajnos a román sajtó nem vette át kellő mértékben… De ami a legfontosabb: beindult egy folyamat, aminek a kiváltásában a közleménynek is része volt. És az RMDSZ is kifejtette álláspontját. Alátámasztom ugyanakkor Kelemen Hunor véleményét: minden bizonnyal igaz az is, hogy ennek itt nincs még vége.

Egy személyes megjegyzés
Furcsa, hogy még ilyen helyzetben is, amikor közös dolgaink felismerésében végre össze tud fogni Hantz Péter és az RMDSZ – még ha a módszerekben nagyon sokszor nem is értünk egyet – akadnak kibicek, beszólók, fröcskölők. Lehet utálni az RMDSZ-t, lehet utálni Markó Attilát, lehet aprópénzre váltani cselekedeteket. Ilyenkor azonban, amikor egy cél összehoz egymáshoz nem túl közel álló embereket, csoportokat – egy egész közösséget, akkor önkéntelenül felteszem a kérdést: ezek a beszólók hová tartoznak?……

Kétnyelvű feliratok

2006. November 23.

Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vezetőjeként szeretnék hivatalosan állást foglalni a Babes-Bolyai egyetemen kitett/levett kétnyelvű feliratok kérdésében. Ezért szeretném megkérni azokat, akik bővebb információkkal rendelkeznek, hogy segítsenek a lehető legteljesebb képet kapni az ott történtekről. Az alábbi információkra lenne szükségem:
- a szenátus belső határozatára, amely a többnyelvűséget szavatolja,
- az egyetem által külföldön terjesztett szórólapokra,
- pontosan hány és milyen szövegű táblákat készíttetett a BKB,
- mivel érvel az egyetem ill. annak szóvivője,
- bármilyen más információra, amely segíthet egy megalapozott állásfoglalás kidolgozásában.
Az információkat kérném az attila.marko@dri.gov.ro, illetve a csilla.lorincz@dri.gov.ro címekre eljuttatni.
Mindenkinek előre is köszönöm a segítségét!