Ezt ígéri a Magyar Polgári Szövetség (Párt?) minden bukaresti lakosnak, aki aláírja a tagnévsort. Legalábbis ezt állítja egy plakát, amivel ma reggel teletűzdelték a bukaresti Ady Endre líceum kerítését, a Petőfi ház és a Magyar Kulturális Központ környékét. Állítólag a város több pontján is láttak már hasonló plakátokat. Mindennemű további kommentár nélkül ez elsősorban két dolgot jelent: először, hogy az MPSZ továbbra is nagy bajban van a bukaresti aláírásokat illetően, másrészt a bármilyen ellenérték fejében történő tagtoborzás bűncselekmény. Erre még visszatérünk…

1. – Tegnap szokás szerint a kisebbségi törvénytervezetet tárgyaló három bizottság együttes ülésére siettem, bár sejtettem, hogy nem lesz belőle semmi, hisz Olguţa barátném szinte a teljes bizottságával Törökországban képviseli hazánk érdekeit. Sejtettem, de arra nem számítottam, hogy amikor az RMDSZ-es bizottsági tagokkal leérek, akkor egy kongó terem vár bennünket. Még a bizottságok szakértői sem jelentek meg… Fő, hogy a terem ajtaja előtt ott a felirat: “legea privind statutul minorităţilor naţionale” – és nyíl mutatja az utat az üres terem felé…

2. Nagy Zsolt blogja
Üdvözlöm “sorainkban” Nagy Zsoltot, remélem, hogy jó termés lesz. Szomorú, hogy egy magyar portálon egy magyar közéleti személyiség magyar nyelven írott naplója ennyire sérti a többségiek szemét. Szomorú, mert a napló egy személyes dolog, a blog annyiban különbözik a jegyzetfüzetbe írt naplótól, hogy mások is olvashatják, véleményt mondhatnak. De attól még személyes. Az ember személyes gondolatait mindenkinek kutya kötelessége tiszteletben tartani, még ha nem is ért egyet annak tartalmával, vagy nyelvével. Szégyen… És itt a helye megjegyeznem azt is, hogy a hivatalom megrendelt egy attitűd-elemző közvéleménykutatást, november közepe tájára készül el a feldolgozás. Annyit azonban előrebocsátok, hogy a Zsolt elleni eszement kirohanások nem egyediek, az intolerancia, a rasszizmus, a gyűlölet rég nem látott magaslatokon van. És meggyőződésem, hogy ezen sajnos a kétnyelvű blogírás sem segít…

3. Audiovizuális médiánk bugyrai
Valamelyest az előbbi témához is kapcsolódik ez a gondolatsor. Az este a tévé távirányítóján ujjgyakorlatokat végeztem, hátha valami nézhetőre bukkanok. És mit találok: az egyik csatornán az élelmiszerek “gyilkos voltáról” elmélkednek, a másikon egy buggyant nő az anyjával cirkuszol a vagyon felett, a harmadikon “újra robban a magyarok autonómiája” a megszokott őrültekkel a főszerepben, és már magam sem emlékszem, hogy milyen más hasonlóan közérdekű információk csapódtak hozzám a többi csatornáról. Így aztán a nemrég elhunyt Steve mestert néztem az Animal Planet-en…..
Gáspi, Gáspi, mit lehet tenni?… Tudom, költői kérdés…

4. Budapest
Hír volt a jómultkorjában, hogy miközben a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, nem kímélték a babakocsit sem. Na ez aztán tényleg hír. Szegény szülő… És nem érdekel, hogy volt-e rendőrségi túlkapás vagy sem. Viszont az nagyon érdekelne, hogy hol a fenében van a szülői felelősség ilyenkor, mi járt a fejében, amikor babakocsiban fekvő gyerekéből forradalmárt akart csinálni…

Hetek óta semmit sem halad a kisebbségi törvény vitája a képviselőházban. Kedden már legalább a harmadik olyan alkalom volt, amikor a bizottságok tagjai nem voltak képesek a szükséges létszámban megjelenni. És mostanában nagyon hiányolom Olguta Vasilescut, az oktatási bizottság nagyromániás elnökasszonyát is (a feleségem úgy emlegeti nekem, hogy a “barátnőd”).
Olguta nénit egy bulvárlapban közölt nyilatkozata miatt hiányolom.
Kelemen Hunor és Olguta férje között volt régebben egy kis autós affér. Valahol a Ploiesti-Bukarest útszakaszon egymásra villoghattak, lehetett egy kis szócsata is közöttük, mert Olguta néni ezek után azt nyilatkozta: kár, hogy nem ő vezette az autót a férje helyett, mert akkor bebizonyíthatná, hogy “am si eu sange de ungur….. pe capota” – “nekem is magyar vérem van… a motorháztetőn”
Pontosan ilyen kisebbségi törvényt támogatnak a nagyromániások… és sajnos nemcsak ők…

Véleményem szerint ez az év legjobb írása a nemzeti érzelmekről… Először jókat szórakoztam rajta, aztán enyhén elszomorodtam. Mert igen, ebbe nem lehet kapaszkodni ma már: nem elegendő se a biciklitúra, se a póló, se a klímaszerelő csapat érzelme. Ez ÖNMAGÁBAN nulla. A szomorú az, hogy sokan sokakat akarnak még mindig CSAK EZZEL butítani… Olvassátok, okuljatok… Gratula, béfé!

U.I. Már csak a kiscsónakom hiányzik belőle egy deci kevert mellett, március 15-én este, kokárdásan, a bufetban, két komával…

Megy a háttérben a tévé, és fülelgetem a napi eseményeket. Azért megy a háttérben a tévé, mert nemrég New Yorkban jártam, és eszméletlenül lehangoló látvány a “ground zero”… Torkot szorongató, bénító… Majdnem két órát ácsorogtam ott, elnézegettem a gödröt és a benne nyüzsgő építőtelepet. – És ma arra gondoltam, hogy a fő hírtévék szánnak rá egy kis időt. Ehhez képest a B1-en a Adrian Paunescu leghitelesebb elemző, SOV Realitatea-ja a konzervatívok államelnökellenes nyilatkozatait és Frattini levelét csépeli órák óta… Ennyit arról, hogy mit jelent az épp öt évvel ezelőtti terrorista támadás a román közvéleményben…

Itt hallom, hogy a demokraták és Boc vissza akarják vonatni a legfőbb ügyész kinevezéséről szóló törvényt, ugyanakkor koalíciós egyezségre és a kormányprogramra hivatkozva követelik a Feddhetetlenségi Ügynökségről szóló törvény elfogadását abban a formában, ahogy a kormány előterjesztette. Szégyenteljesnek neveznek minden olyan viselkedést, ami ezek ellen a szent dolgok ellen irányul. Félrevezetnek és ránk uszítanak európai biztosokat…
És senki a román közvéleményből és a vészt kiáltó román civilszférából nem segít ilyenkor nekünk, magyar közösségnek. Nem akarja senki látni azt, hogy a kisebbségi törvénytervezet autonómiástól együtt része a kormányprogramnak, koalíciós egyezség tárgyát képezte több ízben is, és épp ők, a demokraták juttatták ide a kormány által elfogadott tervezetet. Az európai biztosok határozott kiállása ellenére…
További jó piálást az államelnökkel, tisztelt Boc úr!…

hogy mit lehetne kibogozni abból a számos hozzászólásból, amit itt a reform-vita kapcsán leírtak. Megmondom őszintén, hogy valamivel kevésbé emocionális hozzáállásra számítottam, ahol nem Borbolyról és Szász Jenőről, nem az autonómiának felettébb szükséges voltáról és nem a kis közösségünk nagy gondjainak európai szinten történő asztalracsapásával foglalkozunk. Valóban, ezek is mind jó beszélgetési témák lehetnek, ám az RMDSZ reformjának n-edleges kérdései. Igazából a pártosodás konkrétumainak, az RMDSZ-testületek hatékonyabbá tételének, a számonkérhetőségnek, az önkormányzatok jobb működésének stb. kérdésében alig jött hozzászólás. Volt néhány érdemi javaslat pl. mooncitizen részéről (sokan jelezték is, hogy rá oda kellene figyelni), ezek nagyrésze igen komoly kérdést feszeget. Jelentkezz gyakrabban, és bújj ki az álnév alól!

Az elmúlt hónap továbbgörgette a reform témáját, legutóbb Félixfürdőn került sor egy laza beszélgetésre a fiatalok körében. Időközben mások is határozott véleményüknek adtak hangot, kiemelkedően Markó Béla, a szeptember 1-i ÚMSZ-ben leközölt interjújában. Ezek után, ha rész-konklúziókat próbálunk megfogalmazni, akkor a következők lennének:
1. Amikor az RMDSZ pártosodásáról beszélünk, akkor ez nem formai kérdés. Nem pártként való bejegyzésről van szó, a szövetségi jelleget senki nem kívánja megváltoztatni. Pártosodás alatt hatékonyabb, modernebb, a modern kihivásoknak operatív módon válaszolni tudó RMDSZ-t értünk. Nagy Zsolt a modernizációról: “az ideology-politics-től az issue-politics felé kell elmozdulni”. Tökéletesen egyetértek ezzel. A modernizáción túl a “pártosodás” átláthatóbb döntéshozást, és egyben fegyelmezettebb és operatívabb döntésvégrehajtást jelent. Állandó és gyors reakcióra (é.: döntéshozásra is) képes operatív vezetésre van szükség, az önkormányzatok megerősítésére, és azokban a döntésvégrehajtás hatékonyabb követésére. Ugyanakkor ez azt is feltételezi, hogy a civil szféra, a közösségi élet, a közösségszervezés a maga megfelelő helyére kerüljön.
2. Az előbbi mondat kifejtésére külön pontot szánok, hisz ezt már itt a blogban is elmondtam, de nagy örömömre Markó Béla is az interjúban, és hasonlóan gondolják mások is: létre kell hozni a magyar kulturális autonómiatanácsot, függetlenül attól, hogy a kisebbségi törvénytervezetet mikor fogadják el. A jelenlegi Szövetségi Egyeztető Tanács képtelen ellátni a feladatát, hisz egy helyen a magyar gazda és a műszaki ember a művelődési egyesülettel és a pedagógussal semmilyen “egyeztetésre” nem képes. A megalakuló autonómiatanács – túl azon, hogy a SZET összes feladatát átvehetné majd – egyrész szakosztályain keresztül, másrészt felépítési módja által is hatékonyabb lehetne. Az autonómiatanács lényege, hogy teljes mértékben átvegye azokat a feladatokat, amelyeket a civilszférával közösen lát el most az RMDSZ. Ez egy olyan partneri viszonyon alapulna, amely egyrész áthelyezné a döntéhozás hangsúlyát az autonómiatanács felé, másrészt átirányítaná a hozzá rendelhető forrásokat is. Jó lenne, ha ez a kisebbségi törvény erejénél fogva jönne létre, de ha nem is történik ez így, akkor a törvény elfogadása után csak egy lépés a törvényhez való idomítás.
3. Programját tekintve is változnia kell az RMDSZ-nek. Másképp kell szólni Székelyföldhöz, és másképp a Partiumhoz. Másképp kell szólnunk a szórványhoz, és természetesen másképp kell szólnunk a románsághoz. Egyáltalán szólnunk kell valahogy a románsághoz. Mert igaza van ugyan Markó Bélának abban, hogy mi nem vagyunk egy a román pártok közül, és nem is szabad hagyjuk, hogy minket velük összemossanak, hisz épp magyarságunk adja sajátos jellegünket, de attól még valamilyen üzenetet meg kell azok felé is fogalmaznunk, akik nem magyarok, de valamilyen oknál fogva jobbnak tartanak minket, mint a sok egymással veszekedő, kormányzásban rendszertelen, következetlen román pártot. Meg kell találni a megfelelő elemeit minden említett szintnek, és meg kell találni közöttük az egyensúlyt. A regionális politika megkövetelne regionális szintű szerveződési formákat is, itt Borboly Csaba dobta fel a labdát legutóbbi cikkében.

Végül még egy gondolat a “bukaresti csávók” és “vidéki fiúk” témájában. Visszaolvastam a blogban azt, amit erről írtam, hisz úgy éreztem – és mások is jelezték -, hogy félreérthető módon fogalmaztam. És újraolvasva kiderült, hogy senkiből semmilyen bukaresti csávót nem csináltam. Azt mondtam, amit Kelemen Hunor Félixen: vannak, akik a bukarestben történő politika “ízét” megérezték, és vannak, akik nem. Ettől még nem lesz senkiből bukaresti csávó a vidéki fiúval szemben, különösen nem azzal ellentétben. Elnézést kérek mindazoktól, akik úgy gondolják, hogy a korábbi blogbejegyzésben “lebukarestieztem”, vagy “levidékieztem”. Nincsenek ilyenek……

Első nap után a vártnál jóval kevesebben (3-4 személy) szálltak be a vitába, ám annál intenzívebben, még akkor is, ha az eddigi hozzászólásokból nem igazán hámozhatunk ki válaszokat a hogyan tovább kérdésre. Természetesen továbbra is adott a lehetőség… Az autonómia, a nemzeti kérdés eddig is az RMDSZ-program része volt. Hogy nem asztalraverősen-féltéglásan foglalkozott ezzel az RMDSZ, az politikai cselekvés kérdése. Ha újra elolvassuk az RMDSZ programját, rájövünk: a reform nem fog (nem tud) az autonómia szükségességének kérdésében más politikai programot eredményezni.
Görgessük közben tovább a gondolatokat. Az RMDSZ belső reformja, a pártforma irányába történő elmozdulás, ezek valóban a nyár divatszavaivá lettek. De akkor tényleg beszélnünk kell arról, hogy ez a reform mit is jelent valójában. Milyen párttá válhatna az RMDSZ, anélkül, hogy a belső ideológiai sokszínűséget felszámolná? Egy gyűjtőpárttá? Többideológiás néppárttá? Milyen lépések szükségesek az átalakulási folyamatban, és milyen pártszerkezet képes biztosítani egyidejűleg a sokszínűséget, de a fegyelmet is? Milyen ideológiát képvisel az EMNT? Hát az SZNT? Mit hozhat az RMDSZ-EMNT-SZNT párbeszéd? Reform és Európa Parlamenti választások: befolyásolja-e a reform az Európai Néppárttal való viszonyunkat? Hogyan lehet a román szavazókat jobban megszólítani? Vagy netán nem is kell?
Millió kérdés…

Két dolog is indokolja a folytatást: az egyik, hogy a múltkori bejegyzés végén már jeleztem, a másik meg a mai transindex-kommentár az eszkimókra vadászó fókákról.
Összevonta-e Nagy Zsolt a szemöldökét? Véleményem szerint nem jobban, mint bárki más az RMDSZ-ben (beleértve Markó Bélát is), aki az RMDSZ jövőjén az utóbbi időben gondolkozott egy kicsit. És természetesen Markó Béla számára sem újdonság mindez, ezért egyértelmű: a céltábla nem Markó.
1. Borboly és Nagy. Ez a páros megér egy misét, hisz közismerten más-más bázisú figurák, akik az RMDSZ reformjának kérdésében épp egyetértenek. Nagy Zsolt a Bukarestben történő politika híve, Borboly a régióban él. Nagy Zsolt a bukaresti új vonal egyik vezéralakja, Borboly az erdélyi ifiké. Nagy Zsolt a “központé”, Borboly a “vidéké”. Látszólag más-más világ, másképpen is építik saját világukat. A két csapat között ráadásul egy látszat-rivalizálás is van, nem ritkán fordul elő, hogy vetélytársat látnak egymásban. Marad a dilemma, hogy ez a két csapat képes lesz-e közösen fellépni abban a kérdésben, amiben egyetértenek.
2. A fókák nem vadásznak az eszkimókra. Markó Béla számára nem idegenek a Nagy-Borboly stb. féle reformgondolatok. Markó Béla pontosan tudja, hogy az utóbbi években erősebbé vált, mint valaha. És ezt a reformátorok is (köztük akár én is) pontosan tudják, és a reformgondolatok felépítése igenis számol Markó Bélával, pontosabban számít Markó Bélára. Markó több ízben is részt vett olyan esti kocsmázásokon, különböző rendezvények esti csevelyein – mind a Nagy Zsolt-féle, mind pedig a Borboly-féle csapattal, ahol ilyen témák enyhén és burkolva felmerültek. Véleményem szerint Markó Béla akkor jár el majd helyesen, ha a párbeszéd-programjának során és a kongresszus előkészítésének folyamatában felhasználja a két csapatban rejlő potenciált.
És nem Markó az egyedüli az “eszkimók” között. Még ha sokan is vannak, akik szidják őket, vagy legalábbis nem rajonganak értük, én ki merem mondani, hogy még legalább két “buldózer-karakter” van, akik nélkül én nem tudnám elképzelni a reformot: Borbély László és Takács Csaba.
3. “A mondatok annyira be lesznek csomagolva, hogy semmi értelmük sem lesz”. – Nem akartam én a múltkori bejegyzésemmel semmit úgy csomagolni, hogy ne legyen értelmük. Amit leírtam, talán kuszának tűnhet ebben a pillanatban, de “az érthető problémamegfogalmazás” nem olyan egyszerű dolog ha viszonylag röviden próbálom a globális kérdéseket felvázolni. Nagyon tiszta viszont az az elképzelésem, miszerint a párttá alakulás véleményem szerint is elkerülhetetlen a közeljövőben. Ugyanakkor a legegészségesebbnek a párt és az autonómiatanácsok egymást kiegészítő létét tartom, és jeleztem egyben azt a feltételezésemet is, hogy a párttá alakulás képes lehet a parlamenti választásokat megerősíteni, ám a helyhatósági választások a helyi és regionális érdekek irányába viszik majd a közösséget. Talán így tisztábban kihámozható a mondanivalóm. És köszönöm a figyelmeztetést, hogy ne essek a tudományos disszertáció csapdájába.

Valahogy úgy jártunk most néhányan, mint akik csipkerózsika-álmukból ébredve hirtelen megvilágosodnak. Követtem az elmúlt hetek reformgondolatait (Borboly Csaba, Nagy Zsolt, Winkler Gyula próbálgattak eddig új húrokat), és rájöttem: korántsem új gondolatok ezek, csak eddig senki nem merte így, nyersen, kimondani. Ezért aztán előrebocsátom: amit most írok, az javarészt nem új gondolat, csak a konjunktúra újdonsága adja a lehetőséget azok kimondására.
A konjunktúra egyik újdonsága: az RMDSZ egyértelműen és határozottan felvállalta, hogy testületileg része legyen a tusványosi folyamatnak. Véleményem szerint a magyar közösség szempontjait figyelembe véve ez volt az elmúlt időszakban az egyik leghelyesebb RMDSZ-döntés. Az eddig közismerten orbánviktoros, egyszínű Tusványos most jelentős arculatváltást hozott, az RMDSZ jelenlétével nem arra törekedett, hogy apróra törje a jobboldali támaszpontot, hanem sikerült elérni azt, hogy az asztaloknál ülő, és a közvélemény szemében legtöbbször riválisokként ismert személyiségek párbeszéde által új értelmet kapjon az elkoptatott “egységben az erő” szlogen. Az emberek látták, hogy ebben a párbeszédben ők is megtalálják önmagukat. Szétporladt egy hamis mítosz: az RMDSZ bezártságának mítosza. A belső reform egyik eleme tehát a párbeszéd folytatása kell, hogy legyen. Ugyanakkor igaza van Nagy Zsoltnak: vannak, akik párbeszédre képtelenek. Akiknek ál-nemzetfélelmük mögé bújtatva egyetlen céljuk az RMDSZ szétrombolása, azok párbeszédre képtelenek. Akik e cél megvalósítása érdekében még az államelnökben is partnert látnak, azok párbeszédre képtelenek.
A konjunktúra másik újdonsága: a közelgő RMDSZ-kongresszus (remélhetőleg már EU-tagállamban, illetve részben valószínűsíthetően előrehozott választások környékén). Itt már komolyabb elemeket vizsgálhatunk, és ez konkrétan a “hogyan tovább, RMDSZ” kérdésre adott lehetséges válaszok közül annak a kiválasztása, amely hosszú távon biztosíthatja egyrészt az RMDSZ, másrészt az általa képviselt közösség jövőjét. Még ha látszólag a kettő elválaszthatatlan is, külön kell elemeznünk az RMDSZ jövőjének kérdését. Való igaz, hogy a jelenlegi RMDSZ struktúra meghaladta korát. De nemcsak a struktúra, hanem a felépítő elvek szintjén is jelentkezhetnek új elemek. Nem meglepő, hogy sokan az elavult struktúra orvoslására eleve felépítő elv váltását javasolják: pártra van szükség. Ez a kérdés egyébként először akkor kezdett komoly megfontolás tárgyává válni, amikor a kisebbségi törvénytervezet elkészült. Ugyanis a kisebbségi autonómiatanácsok lennének azok a közösségi érdekérvényesítő intézmények, amelyek a szövetségi jelleget tovább tudnák vinni. Egy magyar autonómiatanács és egy magyar párt (vagy pártszövetség) tudja igazán jól kiegészíteni egymást. Perspektívájában nézve a dolgokat ez is kell, hogy legyen majd a jövő közösségi szerveződési formája. Egyelőre még kisebbségi törvény hiányában felmerül a kérdés: van-e létjogosultsága az RMDSZ párttá alakulásának autonómiatanács nélkül? A válasz ez esetben is igen, viszont akkor nagyon komoly elemzés tárgyává kell tenni a szövetségi jellegből származó előnyök és lehetőségek átmeneti továbbéltetését. A szövetségi jelleg ebben a pillanatban a regionális és helyi érdekek, csoportérdekek, néhol meg puszta egyéni érdekek kompromisszumkereső gépezetében merül ki. Ennek megvannak a hátrányai is, és ezt Nagy Zsolt jól látja, hisz évekig a területi szervezetekért felelős alelnöke volt az RMDSZ-nek: a szövetségi jelleg alacsony szinten tartja a fegyelmet. És ha egy olajozottan működő gépezetet akarunk 2007-ben gyártani az RMDSZ-ből, akkor a fegyelem kulcskérdés. Nem kell feltétlenül katonaságot fabrikálni. De mindenképpen szükség van arra, hogy megértse mindenki a rendszeren belül: az RMDSZ nem csak egy szükséges környezet a mandátumszerzéshez.
Számolni kell azonban egy másik jelenséggel is, és ezt nyíltan be kell ismernünk. A szövetségi jelleg feladásának és a belső fegyelem megerősítésének az is következménye lehet majd, hogy tömbmagyar vidéken megszaporodhatnak a független önkormányzati jelöltek. Persze lehet, hogy ez csak egy téves feltételezés, de véleményem szerint ennek megvan a maga valószínűsége, és éppen ezért számolni is kell vele.
(folyt. köv.)

Fél kilencre hirdették az együttes bizottsági ülést, tízkor kvórum hiányában felfüggesztették. Délután háromra újra összetrombitálták. Kíváncsi vagyok, akkor majd lesz-e kvórum…
Úgy tűnik, hogy bejön a múlt heti tippem…