*****

Ezek itt stilizált hópelyhek akarnak lenni… Az első komolyabb hó Bukarestben, ami meg is maradt a járdákon, épületeken, autókon. El is gondoltam közben, hogy 1995 októberében úgy jöttem le Bukarestbe, hogy ez egy átmeneti állapot lesz, legfennebb két-három év, aztán továbblépek. Ehhez képest még mindig annak a két-három évnek a végét várom… Az is igaz, hogy akkoriban nem gondoltam túlságosan komolyan a jövőt, egyszerűen nem éreztem magam otthon a fővárosban. Máig sem nőtt hozzám, de közben az évek egyfajta kényelmes megszokássá tették a nagyváros hangulatát, annak ellenére, hogy a szinte egymás lábára taposó tömeggel azóta sem sikerült megbékélnem. A szomorú az, hogy a nagyváros dinamikájának és nyüzsgésének van egy olyan következménye is, hogy amikor elszabadulok belőle egy csendes helyre a Hargita környékén, akkor egyszerűen stresszel a nyugalom. Ez szomorú, hisz nehezen tudok pihenni, és öt perc után feltétlenül kell valamit csináljak, nem tudok tétlenül és láblógatva ülni. Pedig legtöbbszöt erre lenne szükségem…

Holnap után angyaljárás. Az erre való készülődés egy másik bolondokháza. Bevásárolni Bukarestben kínos művészet. Meg közlekedni is. Néha az az érzésem, hogy ezek az emberek direkt élvezik ezt a tömegnyomort. Én nem. De túlélem.
Na megyek. Szerusz napló. Jövőre ugyanitt.

Egy válasz: “*****”

  1. Sándor Szilárd

    Áldott karácsonyi ünnepeket!
    A következő verssel kívánok:

    Karácsonyok – Tarné Lévay Pálma

    Ó, ti fázó gyermek lelkek,
    csodát váró kisgyermekek;
    Gyertyácskákat gyújtogattok,
    karácsonyfát díszítgettek.
    Csodát váró kisgyermekek,
    magatokat áltatjátok;
    csodákat ti teremtetek
    gyújtogatva gyertyalángot.
    De ti, fázó gyermeklelkek,
    csodákat csak teremtsetek:
    gyújtsatok csak sok kis lángot,
    melegítsék a világot.