911, Boc és a kormányprogram

Megy a háttérben a tévé, és fülelgetem a napi eseményeket. Azért megy a háttérben a tévé, mert nemrég New Yorkban jártam, és eszméletlenül lehangoló látvány a “ground zero”… Torkot szorongató, bénító… Majdnem két órát ácsorogtam ott, elnézegettem a gödröt és a benne nyüzsgő építőtelepet. – És ma arra gondoltam, hogy a fő hírtévék szánnak rá egy kis időt. Ehhez képest a B1-en a Adrian Paunescu leghitelesebb elemző, SOV Realitatea-ja a konzervatívok államelnökellenes nyilatkozatait és Frattini levelét csépeli órák óta… Ennyit arról, hogy mit jelent az épp öt évvel ezelőtti terrorista támadás a román közvéleményben…

Itt hallom, hogy a demokraták és Boc vissza akarják vonatni a legfőbb ügyész kinevezéséről szóló törvényt, ugyanakkor koalíciós egyezségre és a kormányprogramra hivatkozva követelik a Feddhetetlenségi Ügynökségről szóló törvény elfogadását abban a formában, ahogy a kormány előterjesztette. Szégyenteljesnek neveznek minden olyan viselkedést, ami ezek ellen a szent dolgok ellen irányul. Félrevezetnek és ránk uszítanak európai biztosokat…
És senki a román közvéleményből és a vészt kiáltó román civilszférából nem segít ilyenkor nekünk, magyar közösségnek. Nem akarja senki látni azt, hogy a kisebbségi törvénytervezet autonómiástól együtt része a kormányprogramnak, koalíciós egyezség tárgyát képezte több ízben is, és épp ők, a demokraták juttatták ide a kormány által elfogadott tervezetet. Az európai biztosok határozott kiállása ellenére…
További jó piálást az államelnökkel, tisztelt Boc úr!…

10 válasz: “911, Boc és a kormányprogram”

  1. dq

    Én inkább azt nehezményezem, hogy az RMDSZ részéről nem volt ott senki abban a műsorban. Mivel minden más párt képviselője ott csücsült, még az enyhén szenilis Lucian Bolcas is, nem hiszem, hogy a műsorkészítők pont az RMDSZt nem hívták volna meg. Miért láthatatlan az RMDSZ a Realitate tévében, amelyet a román entellektüelek nagyrésze figyelemmel követ? Ha a PC kivételével minden más párt talált 1 embert, akit elküldhetett a műsorba, az RMDSZ miért nem? Méret-kérdés? Túl kicsi a szövetség, nem tud kitermelni magából egy szalon- és stúdióképes szóvivőt? Miért a román civil szférától vár közvéleményi védelmet az RMDSZ, miért nem lép maga a szervezet? Ahogy a jelenlevő pártok képviselői a tárgyalt téma kapcsán lazán nyomatni tudták saját céljaikat és elképzeléseiket, úgy az RMDSZ képviselője is határozott kiállással kampányolhatott volna a kisebbségi törvény és az egész kormányprogram mellett. A Realitate tévé minden jelentősnek látszó ügy kapcsán végigtelefonálja a politikai paletta sajtószóvivőit, állandó és indokolatlan kivétel csak az RMDSZ. Az RMDSZ parlamenti és kormányzati pozíciójához képest döbbenetesen súlytalan és láthatatlan a román elektronikus médiában, ami szerintem megengedhetetlen luxus az egyre populistább román politikai közéletben. És már kötve hiszem, hogy ezt a román médiamunkások nacionalizmusára lehetne fogni.

  2. 1vélemény

    Igen. Jogosak a kérdések. Vagy van valamilyen médiapolitikája az RMDSZ-nek, ami a médiaszerepléssel ellentétes?

  3. 1vélemény

    … mondjuk Borbolyt el lehetne küldeni egy magyar-román-magyar szótárral egy ilyen sóra.

  4. dq

    Még csak annyit, hogy az RMDSZ nemcsak a román közvélemény, hanem a román politikai pártok számára is súlytalanná vált. Például, ha jól emléxem, Basescu a TSD nyári egyetemén azt is ecsetelte, hogy a PD miért lépett ki a Szocialista Internacionáléból, és pálfordult az Európai Néppárt felé: mert Romániában egyáltalán nincs olyan politikai erő, amelynek néppárti kapcsolata lenne. Miért nem hisztizik ilyenkor nyilvánosan az RMDSZ sajtósa, hogy Basescu félrevezeti a népet, mert az RMDSZ, láss csodát, már milyen régóta néppárt-tag? Miért hagyja az RMDSZ, hogy a román politikusok és a média agyonhallgassa őt?
    Az RMDSZ politikai professzionalizálódásával vesztett a magyar választói támogatottságából, ez nemcsak evidencia, de előrelátható is volt. Viszont lazán kompenzálni lehetett volna megnövekedett román támogatottsággal, amit simán kitermelt volna egy tartalmilag következetes, formailag elegáns és állandó román médiajelenlét. Ehelyett az RMDSZ román imázsa egyre jobban közelít a román közéletben amúgy is elszaporodott, párszemélyes partizánpártocskák képéhez, amelyek teljes mértékben személyi támadásokban élik ki magukat.
    Miközben az egész kivédhető és megfordítható lenne egy tűrhetően megfizetett, intelligens, elegáns, románul kitűnően beszélő és politikai vénával is rendelkező magyarázóemberrel. Vagy pláne hölggyel. :-)

  5. dq

    Szegény Borboly, már poénnak is rossz. Nem tudok nála a román médiában kontraproduktívabb RMDSZ-arcot elképzelni, addig jó neki is, amíg az RMDSZ rejtegeti. Bár valószínűleg túrhetően megfizetett, és politikai vénával is rendelkezik, a maradék három jelző Borboly-relevanciáját erősen kétlem. Prove me wrong, please.

  6. Nagy István

    “Ennyit arról, hogy mit jelent az épp öt évvel ezelőtti terrorista támadás a román közvéleményben…”
    Az Egyesült Államok ugyanannyi kilométerre vannak Romániától, mint viszot.
    Mennyit jelent az AEÁ-ban a romániai éltszinvonal, a minimálbér nagysága, a pedagógusok bérszinvonala és sorolhatnám. Tudják-e ott, hogy hol van Markó Attila kormányhivatala? Aligha.
    A terrorizmusnak egyébiránt a legfőbb forrása a disznófejú nagy úr. Akinek ebből nincs elég azt egy terroresemény, legyen még oly véres is nincs miért lázba hozzon. Hacsak nem államtitkár.

    “És senki a román közvéleményből és a vészt kiáltó román civilszférából nem segít ilyenkor nekünk, magyar közösségnek.”
    És ez az államtitkárt meglepi? Hol élt az utóbbi 30, 20, 10, 6 és 2 évben? És most?

    “További jó piálást az államelnökkel, tisztelt Boc úr!…”

    No ettől a jókívánságtól biztos lázba jönnek a hazai hírcsatornák és a román civilszféra azonnal fölhördül a kisebbségi törvénytervezetbe beszövegezett autonómiaformák számának, milyenségének és hatókörének bővítéséért, és kormányrendeletbeni azonnali érvénybe léptetéséért. Majd az RMDSZ közösség javára történő reformálásáért fognak polgári engedetlenségbe majd utcai tüntetésekbe.

  7. Kovács Szilamér

    Kedves Markó Attila,
    a korábbi beirásodnál volt egy-két felvetés a bányászati politikáról. Mi az RMDSZ véleménye erről? Ide másoltam a szövegeket, hogy könnyebben tudjál válaszolni.

    “1.A napokban az az érzésem, hogy az RMDSZ betojt és sűrgösen pelenkát kellett cserélnie.
    Ez sugárzik a Transindex gazdasági műsorából, a Cotidianulban gyorsan lenyomatott anyagból.
    Az ahogyan az utóbbi időben gyorsan mindenki, még az ÚMSZ is, az autonómiáról témázgatik szánalmas utánnarohanás az autonómia témájának. Mi is, mi is, mert lemaradunk, a sajtópiac aranytojó tyúkjáról.
    Aki már játszott 3D-és terepmodelező programokban az tudja, hogy mi az hogy árnyékolás, megvilágítás.
    A Transindex is, le a kalappal, elsőrangú fővilágosító.
    Azt sikerült megvilágítania a gazdasági kérdésekből ami első sorban undort keltő és az RMDSZ lépéseit legitimizálja.
    De nem beszél arról, hogy hova adózik a DOMO, Infopress stb., mert forgalmuk meghaladja a 700 miliárd lejes szintet,
    ki termel ki a Mikófalu mellett egy újdonsült bányában kamion számra mederüledéket,
    hogy Vargyason újra nyílt a mészkőbánya a közbirtokosság tulajdonában, hogy hánydarab gáz mező van Székelyföld területén, mennyi potenciál van még feltárás előtt.
    A borvíztöltödék nem győznek palackozni ,mert fél európában dúlt a kánikula.
    Hogy Bálványosfürdőn annyi volt a vendég, hogy Daragus Attilának át kellett irányítania vendégeket más panziókba.
    De hát mit is lehet elvárni néhány tejfeles szájú szerkesztőtől aki a Krajcárban irja két deci között a holnap hireit.
    Ijesztő az amatőrizmus ami az RMDSZ-ben, a minisztériumban is végbe megy. Ahány bukott osztálytársam van mind polgármesteri hivatalokban dolgozik, ez a baj kérem.
    Aki tudja csinálja, aki nem tudja, tanítja, és akinek arra sem futja, politizál.
    Ezen kellene változtatni valahogy.
    1. 1 vélemény
    Egy teljesen mértékben felületes, tájékozatlan, kivülálló ember megjegyzése volt az, hogy a bányászat nem megoldás a XXI században.
    A bányászjog és az adó esete hasonló. Az a fontos ki kezében van.
    A bányászat annyiban nem megoldás, ha nem mi bányászunk, hanem mások. Különben ezért nem kell Magyarországnak Verespatak. De ez egy teljesen más környezeti kérdés, mint ami Székelyföldön felmerülhet.
    Továbbá, mások teszik is, igy is – úgy is. Az Olt mentén Háromszéken 4 darab aktív, hatalmas külszíni shoshonit, andezit fejtés van. Hova megy az adójuk nem tudom. Nem beszélve az Alsó-Rákosi kőfejtőkről.
    Én nem bánom ha multi a tulaj, csak az adót hagyja a régióban. Ez kéne legyen a helyzet a Borszékkel is.
    Kedves 1vélemény a Borsec majdnem akkora kaliberű mint a DOMO. A Hargita Gyöngye számodra szintén semmi, a Romgaz Marosvásárhelyi fiókja szintén semmi. Kovásznán az Ardealul pástétomgyár szintén semmi, a gyergyói famaffia fekete jövedelme szintén semmi. A te jelenléted a régióban szintén semmi. Az én jelenlétem a régióban szintén semmi.
    De fájintos, hogy mindenki RMDSZ fönök akar lenni a semmi birodalmában. És minimum 3 Megyei Tanácsot megérdemel a semmi birodalma. Azért ezt az egy dolgot a semmiből is fel kell tartani. “

  8. Nagy Sandor

    Szilamer !Az R.M.D.SZ. tehetetlensegenek egyik fo oka a funkciokert valo hajsza ,ezert nincsen egy epkezlab gazdasagi kezdemenyezese foleg Szekelyfoldon . Ebbol az okbol kifolyolag adodik a Sz-udvarhelyi lehetetlen helyzet a helyi tanacsnal is . Ugy latszik a kozugy mar nem ugy.

  9. Kovács Szilamér

    Kedves Sándor

    Az RMDSZ-ló azért kapta el a szekérrúdját, mert a civilek is alusznak a bakkon.

    Meg kell alakítani a kisrégiós civilszervezeteket míg nem késő. Háromszékre egyet, Udvarhely-Marosra egyet, Csík-Gyergyóba még egyet. A földrajzi, földtani, néprajzi, mentális, vallási hagyományok így követelik.

    Ahogy hallom Szilágyságon minden rendben, Kolozsváron ott van az ERMACISZ.

    Ha ezek a kisebb összefogások létrejönnek értelme lesz a MACISZESZnek is.

  10. Zsolt

    Az RMDSZ-nek nem csak a román médiával rossz a kommunikációja, hanem a saját választóival is (egy kitűnő írást közölt Kelemen Attila a PR-ról a transindex-en).
    Ami a ground zeroüt illeti, túlontúl is sokat foglalkoztak vele még így is. És persze ez a sok ez a világhatalomnak kijáró nyalizás része. A világ többi részén lévő arányaiban sokkal nagyobb katasztrófákkal olykor semennyit sem foglalkoznak, nemhogy még megemlékezzenek rá (arról nem is beszélve, hogy Afganisztánban az amcsi ‘intervenciónak’ azóta nagyságrendileg több a halálos áldozata.).