Vissza a választóhoz…

A parlamenti szavazásra várva úgy gondoltam, hogy jó lenne elemezni egy kicsit ezt a kifejezést…
Az államelnök szándéka véleményem szerint rendkívül veszélyes következményekkel járhat. A demokrata párt és az államfő az utóbbi időben szinte teljesen elcsépelte – és, ami sokkal veszélyesebb: eltorzította – ennek az egyébként teljesen demokratikus eszköznek a tartalmát. A választópolgárhoz való fordulásnak megvan a maga alkotmányos alapja és logikája. Megvan a választójogi rendszere, szabályai, ciklikussága – mindez annak érdekében, hogy visszaélések nélkül lehessen a választópolgár szándékait és politikai opcióit lemérni. A népakaratot még egyszer megpróbálta valaki másképp is felhasználni: az illetőt Ion Iliescunak hívják, és 1990 júniusában a bányászok botjai voltak a törvény. A népakarat könnyen manipulálható. A népakarat könnyen alakítható. Különösen akkor igaz ez, ha az ország lakossága még mindig rendkívül fogékony a populista, demagóg, “népidemokráciás” dumára. Itt van például Becali. A lakosság jóval több, mint 10%-nak fejében ő a legalkalmasabb és legjobb államelnök. A drága jó Becali bácsi, aki annyi jót tett az emberekkel (és annyi meccset megnyert a focicsapata…) meg is üzente Basescunak: ha majd ő lesz az új elnök, akkor Basescu lesz a legfőbb tábornoka. És még egy dolgot a Becali-féle népbutításról: van az egyik tévécsatornán egy műsor, ahol különböző hétköznapi emberek táncolnak azért, hogy az 50.000 eurós főnyeremény birtokában egyik-másik rokonuk súlyos betegségét orvosolni tudják. Becali már oda is megüzente: majd mindenkinek, aki a versenyből kiesik, ő majd kifizeti az 50.000 eurót. Nem a műsor és nem Becali nagy szíve a kommentárom tárgya, hanem az, hogy ezzel a mentalitással azt lehet bevinni a nép fejébe, hogy egy kis panaszkodással, de karba tett kézzel, semmit nem cselekedve (értem ezalatt a munkát, a versenyt, a küzdelmet az egyéni boldogulás érdekében) mindent megtesz valaki helyettünk… Nem tudom, hogy akarunk-e egy ilyen kolduló társadalmat…
És most a jelenlegi államfő “vissza a választókhoz” mentalitásáról. Önmagában nem baj az, ha a választópolgártól kikérjük a véleményét. Ezt szolgálja a referendum intézménye is, nem beszélve a választásokról. De ha ezt a választópolgárhoz való fordulást hivatalban levő államfő úgy használja fel, mintha az egy és örök igazság egyedüli letéteményese lenne, és ezáltal megpróbálja beültetni azt a tévhitet, hogy minden más variáns rossz, hogy senki más nem képes az országot előbbre vinni, hogy a közember hangja csak az ő füléhez és szívéhez jutna el – nos ekkor már hatalmasat torzul a választás demokratikus eszköze mögötti elv. Innen már csak egy lépés lenne a társadalmi elégedetlenség brutális meglovagolása, a polgári engedetlenség intézményének “forradalmasítása”. Ilyen alapon a néphez való fordulás jogán azt is megpróbálhatná, hogy miért is ne lenne jó mondjuk alkotmányt módosítani, hogy akár életfogytiglan is államelnök lehessen (az Alkotmány 152. cikkelye nem tartalmaz erre vonatkozó tiltást) – hisz ugye ő a legjobb, a legszebb, az unikátum. Hisz abban a pillanatban, amikor lejáratja az állam összes intézményét (emlékezzünk csak: a) gazemberekből áll a teljes parlament, b) lehallgatunk minden kormánytisztségviselőt, nehogy oligarhák legyenek mögötte, c) a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjai az igazságszolgáltatás reformjának gátlói, stb), és mindezt az ország és a nép érdekében teszi, a makulátlanság egyedüli megtestesítőjeként, akkor nem nehéz továbbgondolnunk a lehetséges következményeket…
Nyilván más kérdés az, hogy ebben a konkrét helyzetben, alig néhány óra múlva, mi lehetne a parlament helyes döntése. A döntés felelőssége mögött viszont nem a felfüggesztés jelentősége, hanem a felfüggesztés következményei vállalásának felelőssége kellene legyen…

21 válasz: “Vissza a választóhoz…”

  1. Nagy István

    Teljesült Traian Băsescu elnöki krédója: Vissza a választóhoz! De nem azok miatt, akikért ezt Ő vágyta, hanem éppen miatta. Ráadásul egyesek szerint az ő kedvezményezettjei Őt magát előbb parvonalra állíthatják. Ezt megfőzte.

    “A döntés felelőssége mögött viszont nem a felfüggesztés jelentősége, hanem a felfüggesztés következményei vállalásának felelőssége kellene legyen…” írta Markó Attila.
    Mert a fölfüggesztésnek megvan a maga közjogi, politikai jelentősége? Mostanra megvannak a felelősei is. És akik megzsavazták még akár másfél évig a parlament padjaiban maradnak. Ha jól értem a bloggazdát, akkor a parlament önmagát is föl kellett volna oszlassa Băsescu fölfüggesztésekor. Nos ilyesfajta felelősségvállalás nem történt, ami egyáltalán nem meglepő. Csupán a ránk váró kampányok, csábszövegek szervezését, kiötlését, megvásárlását, a néphülyítés praktikáinak finomítását vállalták a golyózó honatyák és honanyák.

  2. M.Zoli

    Reménykedhetek-e abban, hogy nem csak egy kampány elé nézünk, hanem alkotmánymódosításra is sor kerül?

  3. Nagy István

    Alkotmánymódosítást itt és most az ég egy adta világon senki politikus nem akar. Menjen Băsescu és maradjon minden, ahogy van, mert ezt álmodta magának minden Iliescu-utód.

  4. M.Zoli

    Két dolgot nem értek:
    -a parlament mégiscsak versengő pártok (kormány-ellenzék, jobb-bal, konz-lib) megmérettetési helye, tehát normális ez a kollektív sértődés?

    -ha menesztik B-t, akkor ki lép helyébe? Az alternatívák mind rosszabbak.

  5. Nagy István

    Kedves M. Zoli!

    A pártok csak a parlamentbe jutásért versenyeznek. 1996-ban a kulcs alatt azért sem. Romániában a doktrína csak cégér, mögötte mindenütt más van, olyan ez, mint a vasboltban a joghurt és a melltartó, és azon se csodálkozunk.
    Parlamentben lenni személyi jövedelem és közpénzhozzáférési közelség. Utóbbi a legfontosabb. Erről nem szoktak lemondani, inkább az ördöggel is ágyba bújnak, most éppen a (román) nemzeti liberális párt az ilieskánus (román) szociáldemokrata párttal, a wctudoros nagy románia párttal és a romániai magyar demokratának nevezett szövetséggel párttal szövetkezett a bajkeverő kapitány ellen. Ezzel is elmúlik pár hónap a négy évből. Senki az ég világon nem foglalkozik a következő államfő esetleges kilétével, mert nem ez a tét!

  6. új széköly

    A pofám leszakad…Április 19 óta nem írtál egy sort sem??? miiii, érdekképviselet???hol???
    Külömben gratula! Jó választás volt…

  7. Nagy István

    Tényleg tegnap volt egy hónapja, hogy a választókra terelődött a közfigyelem.
    A választók meghálálták a lehetőséget.
    Hogyan tovább, államtitkár úr?

  8. nagy a csend...

    Mi az oka a nagy csendnek? Itt az ideje a mérleg megvonásának, nem?

  9. Nagy István

    Ha a mérleget megvonják, akkor az kibillen.
    A mérleget békén kell hagyni, mert az egy igen érzékeny jószág.

  10. M.Zoli

    Várható-e valamilyen intézményi állásfoglalás a cigányozásról?
    Várható-e az Entikumközi Kapcsolatok Hivatalának honlapjának többnyelvűsítése?

  11. M.Zoli

    Amerikából egy 7 éves hír, de mégis tanulságos: a mostani elnökjelölt asszonyka heves vita közepette 30 évvel ezelőtt, magánbeszélgetés során elejtett antiszemita megjegyzéséről szól.
    http://archives.cnn.com/2000/ALLPOLITICS/stories/07/16/hillary.book.response.02/index.html

  12. Márkó Laci

    Rég nem írtál, Attila. Jól vagytok??

  13. új széköly

    Hahóóóóóó! Van itt valaki?????

  14. hezzáíró

    áprilisnak 19.-ik bolondja
    fellátrázott a toronyba
    megkérdezte hány óra
    és így tovébb és így tovább

  15. Nagy István

    De ma már június 19-e, éppen két hónapja, hogy a bloggazda visszatért a választókhoz. Azóta ott van. Rázárták volna a hétlakatos ajtót?

  16. új széköly

    …és itt is halkan szól a jazz….úgy látszik összebeszéltek és elmentek szabadságra…milyen jó egyeseknek, hogy ilyen hosszú szabadságot vehetnek ki maguknak…

  17. Nagy István

    És még mindig halkan szól a … zene.
    A közéletet meg belepte Csipkerózsika pókhálója, de azért Béla beszélt Tusnádon az ővéinek, majd elment Feriékhez, hogy ne mehessen Viktorékhoz, no hova, hát Természetesen Tusnádra.

  18. új széköly

    szerintem ideje lenne ezt a blogot halottnak nyilvánítani…béke poraira…
    s mivel halottról jót vagy semmit…befejezem levelem…úgy látszik utolsó is vagyok, így vegyétek úgy, hogy lekapcsoltam a villanyt…

  19. Nagy István

    Ma négy hónapja tért vissza a bloggazda a választókhoz.
    Jól érezheti magát, ha még mindig ott van.

  20. Nagy István

    És még mindig visszafele visz az útja.

  21. Kékiringó

    Felhomályosítanátok kicsoda is Markó Attila? Most csöppentem ide, de látom, hogy nem azért blogozik, mert kiváncsi a tisztelt(???) publikum véleményére, mivel- már hányadik hónapja?- nem méltatja válaszra.