Markóbéla mongyonle!
Olyan sokszor hallottam én is, mások is ezt a nagyon leegyszerűsített véleménynyilvánítást az elmúlt években, hogy már dilemmában voltam: hogyan is írjam le. Aztán eszembe jutott egy választási kampány mozzanata. Valahol Alsórákoson járhattunk a karavánnal, amikor egy kapuban egy finoman fogalmazva nem túl józan atyánkfia visszaadta a kezembe az RMDSZ-szórólapot és a címben foglalt megjegyéssel az orromba vágta a kaput. Nem kellett sokáig várnom, hogy felócsúdjak, mert a következő pillanatban észrevettem ablakában a stilizált fenyőfát és szászjenő üzenetét. Nem akarom lenemecsekernőzni Szász Jenőt, de ahogy a nevét leírtam, az semmiben sem külöbözik az őt támogató atyafi címben idézett mondatától.
Azóta eltelt néhány év, még sokszor és sokan mondták – finomabban vagy indulatosabban – ugyanezt. És ritka kivétellel mindenkinek torkára fagyott a további vita, amikor rákérdeztem: jó, és akkor mi lesz?
És íme, Markó Béla nem indul egy újabb mandátumért. Ellenzői szájaíze szerint fogalmazva: lemondott. Nekem meg az a cinikus érzésem, hogy épp ezek az ellenzők vannak igencsak bajban, mert vágyuk teljesülésével – fejükben alternatíva hiányában – eltűnt a perspektíva. Hiszen nem az a lényeg, hogy jövőképekben, tervekben gondolkozzunk, hanem egyszerűen “markóbéla mongyonle”. Kit szidjunk ezután? Ki mondjon le ezután? Az istenért, valakinek mégiscsak le kell mondania holnapután is. Ennyi. Itt merül ki a virtus.
Igen, részben részrehajló vagyok. Markó Bélával – közvetlenül vagy közvetve – több, mint tizenöt éve dolgozom. Megismertem gondolkodásmódját, megtapasztaltam dícséretét és haragját, megláttam gyengeségeit, nyűgjeit is. Legalábbis azt hisszük mi, régi munkatársai. De minden részrehajlás ellenére elmondhatom, hogy véleményem szerint az 1989 utáni romániai magyar politikusok legkarizmatikusabb alakjai között marad. És természetesen ettől volt látszólag “személyre szabott” az RMDSZ, ahogy épp Tőkés László fogalmazott a szombati SZKT-t elemezve. Ebben én amúgy nem látok olyan jellegű problémát, mint amilyet ő lát, hisz az EMNT léte éppúgy Tőkés László személyes karizmájának függvénye. Megkockáztatnám azt is, hogy az EMNT esetében nyomatékosabban az, hisz én nehezen látok egy Tőkés László nélkül létezni tudó EMNT-t egy Markó Béla nélkül létezni tudó RMDSZ-szel szemben.
Markó Béla kétségtelenül összetartó erő az RMDSZ-ben. Nem vállalt platformtagságot, nem kötelezte el magát ideológiailag, regionálisan, vízszintesen vagy függőlegesen. De mindeközben elnökként egyidejűleg “ott volt” minden áramlatban, minden régióban, többségben és szórványban. Ezt a jellemvonást igencsak kevés elméleti vagy valós utódjelöltje mondhatja el magáról. Ez pedig az RMDSZ-nek egyensúlyt biztosított, tartást és határozottságot. Csak így alakulhatott ki a “szavatartó RMDSZ”, a “megbízható partner RMDSZ”, a “határozott és következetes RMDSZ” képe. Olyannyira, hogy amikor szükség volt rá, akár egy egész parlamentet is rendre lehessen utasítani (legutóbb lásd a tegnapi együttes ülésen a tanügyi törvényt ért vádak kapcsán).
Nos… Markó Béla 2011 március elsején nem az RMDSZ elnöke. Ki kell majd lemondjon március 2-án? Kiderül addig. De igencsak jó lenne, ha bárkinek a fejét is követelik egyesek március másodikán reggel, a követelők túllátnának a “mongyon le” momentumán. Visszaemlékszem, hogy egy kerekasztal-vitán Tusványoson 2009 nyarán arról beszéltünk, hogy képesek vagyunk-e közösen ugyanazt az államelnök-jelöltet támogatni. Akkor az volt a tét, hogy az EMNT fel tud-e zárkózni az RMDSZ jelöltjének támogatására. Szóba hoztam Kelemen Hunor akkor még csak valószínűsíthető jelölését, azzal a szándékkal, hogy érveljek az új RMDSZ arcok, egy új RMDSZ elit kialakulása mellett. És mégis meglepett, hogy bár semmiféle érdemi ellenvetést nem fejeztek ki a nem RMDSZ-es vitapartnereim, mégis érzékelhető fenntartásokkal kezelték Kelemen Hunor jelölését. És állítom, hogy mai napig is számos személyi kérdés hátráltatja a romániai magyar-magyar párbeszédet, miközben mindenki egy majdani nemzeti minimummal példálózik. Miközben – és itt teljesen igaza van Kelemen Hunornak, most már RMDSZ elnökjelölti minőségében – ez már régóta létezik. A továbblépéshez tudomásul kell vennünk, hogy nem lehet sem egyoldalú győztest, de egyoldalú hibást sem felmutatni vagy keresni, ha komolyan kívánjuk venni az egyetlen romániai magyar közösség létét.