Részletek egy imaginárius díjkiosztásról:
“Köszönöm a barátaimnak, hogy támogattak, köszönöm anyámnak, aki nélkül most sehol sem lennék.
Köszönöm a román parlament jogi, emberjogi és oktatási bizottságának, hogy 9 hónap keserű és teljesen fölösleges vajúdás után most meg kíván táltosodni, és egyetlen nap alatt akarja véglegesíteni a kisebbségi törvényről szóló jelentést. És köszönöm, hogy utána a redkívüli ülésszakon még meg is akarja szavazni. És éppen ezért köszönöm ugyancsak a parlamentnek, hogy oly csodásan keresztülhúzta szabadság-terveimet ezzel a nagy lendületével. Az idén is tök fölöslegesen próbáltam meg szabadságot tervezni, mint annyi éve már. Köszönöm a teljes családomnak, hogy megint morog egy kicsit, mert neki lehet fogni kicsomagolni…”

Milyen lehet a forgatókönyv?
Első variáns az, hogy minden tökéletesen működik: hétfőn este politikai egyezség születik a tervezet minden cikkelyéről, kedden egyetlen nap alatt hatszor annyi cikkelyt sikerül letárgyalni, mint eddig 9 hónap alatt összesen, szerdán reggelre kész a bizottsági jelentés, és csütörtök délutánig, a redkívüli ülésszak végéig a képviselőházban meglesz a végszavazás. — Valószínűsége véleményem szerint nulla.
Második variáns az, hogy valami ebben a folyamatban nem működik tökéletesen: -a) hétfőn este nem születik politikai egyezség, ebben az esetben minden további lépés elesik -b) van politikai egyezség, de nem sikerül kedd estig letárgyalni a bizottságokban -c) sikerül “ledarálni” kedden a bizottsági vitát (ez csakis az ellenzék kivonulása útján valósulhat meg), de a plénumban elkezdődik a csépelés. — Véleményem szerint a legvalószínűbb a b) variáns…

az a pár perc, amit emlegettem a tegnap a kisebbségi törvény kapcsán…. Véleményem szerint soha még a parlament ennyit nem vitatkozott azon, hogy egy tervezet visszakerüljön-e a bizottságba vagy sem – hacsak a már elhíresült házszabályvita során nem született más rekord. Hosszú évek óta figyelem egyik-másik képviselőt (Bolcas, Stanciu és más hasonló piktoriál figurákat), és már az sem lep meg, hogy szemrebbenés nélkül tudnak hétemeletes ökörségeket előadni, időt húzni, tekergetni-csavargatni, és “szenin” képpel ugyanolyan procedurális érvekre alapozva az ellenkezőjét állítani, mint hasonló helyzetben egy saját érdeküket érintő törvénykezdeményezés kapcsán. Csodálatos hely ez a parlament… For the record: 1 óra 41 perc kellett a képviselőház plénumának ahhoz, hogy egy olyan banális dolgot szavazzon meg, miszerint egy törvényt (mondjuk, nem akármelyiket…) visszautal a bizottságokhoz. Arról, hogy végső soron melyikhez, majd a két óra múlva kezdődő Állandó Büró ülése fog dönteni.

Holnap plénum elé kerül a kisebbségi törvénytervezet. Néhány percre csupán, hisz minden bizonnyal visszakerül bizottságba, remélhetőleg maximum kettőbe… Kezdtem egyébként elveszíteni a hitemet a törvény elfogadását illetően…

A demokratákról és Macoveiről annyit, hogy sikerült jócskán megnyírbálni az erkölcsi feddhetetlenségi bizottságnak a politikai rendőrségi jellegét. Ez RMDSZ-siker. Nem most fog begyűrűzni ennek hatása, hanem évek múltán… Talán akkorra már Macoveit csak mint volt minisztert emlegeti majd a közvélemény…

Tusványos. Vannak az RMDSZ-en belül is más hangok, és a lényeget tekintve az a fontos, hogy ezek a hangok belül vannak. Jól döntött az RMDSZ, hogy az idén sem bojkottálja ezt a rendezvényt. Mind a két “gondolkodásmódnak” fontos a párbeszéd. Alapvetően azért, mert egyáltalán lehetséges. Meggyőződésem, hogy azok nyernek, akik beszélni tudnak egymással. A népgyűlők, pontosabban a népet gyűltető kevesek nem tudnak. Bízom benne, hogy a tusványosiak is egyetértenek velem…

keveset mondok, ha azt mondom… szégyellem magam… de most már úgy tekintem, hogy miután már senki nem olvas egy olyan blogot, amibe havonta-kéthavonta firkantanak valamit, ezért inkább magaménak tekintem, és magamnak írok, meg azért, hogy valahol megmaradjon mindaz, ami történik… Nem csoda, hogy a transindexesek kidobtak már a honlapon levő listáról… de ez nem baj, hisz egyenes következménye a lustaságomnak…
A minap azt kérdezte valaki tőlem, hogy miért nem írom meg a kisebbségi törvény útját, hisz ez egyszer majd történelem lesz… Azt mondtam, hogy írja eleget a sajtó, és amúgy meg nagyon fogyóban van a hitem, ami annak elfogadását illeti. Ez az igazság. Nem hiszem, hogy valaki eddig ezt ki merte volna mondani, de egyre többen érezzük ezt. Nem a mi erőnkkel van a baj, az töretlen. A koalíciós partnerekkel van baj, mert az nem töretlen. Szétesőben, tehetetlenül bukdácsol, és ebben nekünk, RMDSZ-nek nincs könnyű dolgunk, mert egyedül hiába próbáljuk életben tartani. Pesszimista vagyok, ez van. És lehet, hogy túléli a négy évet, és az is lehet, hogy nem éri meg a jövő tavaszt. De akármeddig él is, mi ki fogjuk használni a lehetőségeinket – partnerekkel, vagy nélkülük. Kormányzási feladatok útján, ha parlamenti szinten lehetetlen. Utak várnak még javításra, önkormányzatokat kell megerősíteni, és sorolhatnám…
Hunor blogját olvasom, és a basescu beszéde csak megerősiti bennem a kételyeket a koalíció tekintetében. És neki sem életcél a kisebbségi törvény, ezt eddig is tudtuk. Még “szerencse”, hogy olyan jó viszonyban vannak Udvarhely polgármesterével… Tudják mindketten nagyon pontosan, hogy miért….
…
Na, egyszer csak megírom ezeket a dolgokat…

Hosszú ideje nem jártam itt… Sok minden történt közben, igyekszem behozni a lemaradást.

Kisebbségek jogainak alkalmazásáról szóló felmérést-elemzést mutattunk be a tegnap a sajtónak. Nagy munka van mögötte, közel 1200 település pontos adatait tartalmazza. A törvényben meghatározott 20%-os etnikai küszöb 1249 település esetére érvényes, ezért a felmérés több, mint 95%-os lefedettségű. Ezeken a településeken három témában kutakodtunk: hogyan alkalmazzák a helyhatósági törvény anyanyelvhasználati előírásait, létezik-e anyanyelvű oktatás, illetve milyen a művelődési háttér. Ez a felmérés csak egy kezdeti epizódja annak a nagy álomnak, amely arról szól, hogy jöjjön létre minden olyan településnek a “lenyomata”, ahol 20% fölött vannak jelen a kisebbségek. Ez a “lenyomat” nemcsak a nyelvhasználati, oktatási és művelődési adatokat hordozná, hanem kiegészülne gazdasági, történeti, infrastrukturális vagy akár turisztikai adatokkal is. A “honlaposított” tanulmány hamarosan hozzáférhető a hivatalunk és a kutató honlapján is.

Magyarországi választásokról így utólag csak annyit, hogy az eredmény tükrében nekünk most arra kell törekednünk, hogy ténylegesen is bekövetkezzen egyfajta bővülés a kormány határon túli politikájában. Amúgy maradjunk annyiban, hogy a Fidesz hibázott, amikor a vesztésre álló csapat stratégiájával kampányolt, és néhol már a pánik is kiérződött (visszalépés, sms-hadjárat stb). Sok emberben visszatetszést szült ez a magatartás.

Macovei a mónika. Mindannyian tudjuk, hogy az RMDSZ mindjárt 17 éve alatt hogy viszonyult a kommunista emlékekhez, a totalitárius állam módszereihez, a korrupcióhoz. Ebben a kérdésben fikarcnyit sem változott az álláspont: hatékonyan tenni kell ellene. Mi az, amivel a civil szféra nagyasszonya vádol minket? Hogy akadályozzuk a korrupcióellenes harcot, hogy ellenszegülünk a törvénytelen vagyonok kivizsgálásának… Aki nem tudja, mi van e mögött a nekiveselkedett küzdelem mögött, annak érdemes lenne elmondani, hogy mit is képzel el a mónika a törvénytelen vagyonokról… Hogy valaki “titkos ügynöki” minőségben megszámolja az öltönyeimet, felértékelje a feleségem ékszereit, megszámolja a téglákat a falamban… Ilyenre volt már példa szép hazánkban, csak akkor a “törvénytelen vagyonokat vizsgáló bizottságot” épp pártállami milíciának hivták. Ha valaki abból indul ki, hogy “nem érdekel az alkotmány 44. szakaszának 8. bekezdése” (igazságügyi minisztérium képviselőjének kormányülésen tett kijelentése), akkor az tényleg a milícia módszereiben gondolkodik… Nos, ezzel nem ért egyet az RMDSZ. Lehet mártírkodni, de jogállamban kizárólag jogállami módszereket kell alkalmazni a korrupció ellenes küzdelemben….

hogy az összes blogos kollégám legalább egy gondolat erejéig kommentálni fogja a magyarországi választásokat. Nem azért teszem most én is, hogy az okosabbakkal egy szintre kerüljek, hanem azért is, mert egy hozzászólás kihozta belőlem. Mindenekelőtt a legnagyobb diadala a választásoknak maga a pluralista demokrácia. Őszintén örülök annak, hogy az MDF parlamenti pártként vesz részt Magyarország következő négy évének politikai életében. Beigazolódott, hogy nincs kizárólagos jobboldal és nincs kizárólagos baloldal. Hogy van erős középmezőny is.
Azt kérdezte valaki tőlem, hogy én kire szavaznék, ha lenne rá lehetőségem. Túl azon, hogy nincs ilyen lehetőségem, a válaszom egyértelmű volt: a magyarországi választások nem rólam és nem nekem szóltak. Ha magyarország egyre erősebb lesz, akkor ez a magyar választópolgár érdeme. Nekünk pedig, itt, egy erős Magyarország az érdekünk. Nagy hiba – bárki részéről is – belekergetni minket abba, hogy választanunk kelljen A és B között (mert sajnos az ilyen jellegű kérdések mögött ez a polarizált opció húzódik meg). Mert ugye mondhatnám azt is, hogy én a Magyarországi Cigány Fórumra (így hívják?) szavaztam volna – mint kisebbségi politikai szervezet – mert mi is ebből a szemszögből küzdünk négyévente… De még ezt sem mondom. Ne importáljunk se megosztást, se mintákat. Gyártsunk mi magunk mintákat. Itthon, magunknak, önerőből. Ennek van igazán értéke és értelme…

Nyomorú sorsa volt az este a focirajongó magyar embernek, mert inhüvelygyulladás rizikójával váltogatta a távirányító gombjait a dunatévé és a “11 Romániának” című focimeccs között. Mindkettő egy megfáradt sónak bizonyult… a kiegyenlített dunatévés meccs után is vasárnap valaki bejut a miniszterelnöki székbe, a kiegyensúlyozott focimeccs után is bejutott valaki az elődöntőbe. Focimeccsen és tévévitán egyránt akadtak drukkerek… de mi, belgák, hova álljunk?…
Becali, Copos, Tariceanu, Basescu. Sértödések. Nem megyek el a meccsre. Nem ülök oda. Nem így… nem úgy… Aztán meg együtt ünnepelünk a Golden Blitz-ben. Mert ugye… minden bizonnyal jól jönne Bocnak, Basescunak még öt százalék a PNG-től. Kurva világ ez….

Nagyon hittük 2004 végén és 2005 elején, hogy ez a koalíció nem az 1996-2000 között esetlenül bukdácsolónak a hasonmása. Nagyon hittük, hogy a Demokrata Párt kinőtte akkori szétverősdire ráhangolt magatartását. Nagyon hittük egyáltalán azt, hogy ez az akkori tapasztalatok után végre kormány lesz és nem ellenzék. Most már nagyon közel állok ahhoz, hogy azt mondjam: tévedtünk. A Demokratikus Konvenciót porrá zúzó ököl Basescu akkori szállításügyi miniszter volt. A mostani DA szövetséget porrá zúzni készülő ököl neve ugyanaz a Basescu, a pártelnökösködő államelnök. A szavatartásnak messze nem bajnokai megtették a magukét most is. Ahogy megtették a kisebbségi törvény koalíciós egyezsége után, vagy most, az átvilágító bizottság elnökének megválasztásakor. És a kettő között még hányszor és hányszor…
És mit keres az államelnök az EPP kongresszusán?
És ma mit keres az államelnök a CNSAS ülésén?
Miközben írom ezeket, bejelentették: lemondott Turianu, és a liberálisok által javasolt Secasiu lett a CNSAS új elnöke. Kompromisszumos megoldás. De vajon az-e?
De akármiért is ment oda az államelnök-pártelnök az átvilágító bizottság ülésére, akármennyire is tapasztalja a Demokrata Párt nemrégiben bekövetkezett imázsproblémáit, meggyőződésem, hogy a CNSAS mai kompromisszuma nem az ő diadala.

Visszatért a Tőkés László vezette küldöttség Brüsszelből, ezt követően közleményben fogalmazták meg tapasztalataikat. A közlemény tartalmát tekintve üdvözölni tudom a küldöttség felismeréseit. Természetesen nem vártam, hogy dícséretek özönével árassza el az RMDSZ-t, hisz nem ez jellemzi a püspök urat. De őszintén üdvözölni tudom a következtetéseit, mert ezzel – bátorkodom állítani – közelebb került az RMDSZ-hez. A következtetésekben ez áll: “… viszonylag kedvező hátszéllel ugyan, de az autonómiát nekünk magunknak kell kiküzdenünk. Ehhez viszont teljes összefogásra, álhatatos kitartásra van szükségünk. Mindenekelőtt a “nemzetállamnak” az Alkotmányból való kiiktatását kell elérnünk, másfelől pedig a többségi román politikai erőkkel kell párbeszédet folytatnunk és velük megegyezésre jutnunk. Ebben a törekvésünkben – minden bizonnyal – számíthatunk Európa támogatására”. Írja mindezt Tőkés László 2006. március 24-én.
Nem kívánom most elővenni az RMDSZ politikai diskurzusának kronológiáját. De enélkül is egyértelmű, hogy már 1996-ban a szövetség megfogalmazta: “a pályán nem magyar a magyarral játszik, hanem magyar a románnal”.
“Programunk megvalósításához az RMDSZ parlamenti százalékaiból a román pártok segítségével kell többséget alkotnunk”
“Az autonómiát nekünk egységes fellépéssel, itthon kell kiküzdenünk.”
Választási szlogen: “Együtt az autonómiáért!”
A kormányprogramban ott az autonómia – a koalíciót alkotó román pártokkal való egyezség eredményeképpen.
Vagy legutóbb, Kézdivásárhelyen: “Nekünk kell a feladatot megoldani, nekünk kell a harcot megvívni, nekünk kell a munkát befejezni. (…) Ne felejtsük hát: nincsen fontosabb igazság, mint a magyarság egysége, semmilyen érdek, semmilyen elégedetlenség, semmilyen sértettség, semmilyen türelmetlenség nem jogosít fel senkit ennek az egységnek a megbontására. Amit eddig elértünk, együtt értük el!”
Kommentárt nem fűzök mindehhez. Jó, hogy a következtetéseket illetően egyetértünk. Akkor hát: munkára fel, velünk együtt!

Az este megkéseltek egy közintézmény-vezetőt. Ha eltekintünk is a személyétől – bár Barni régi motorosa az RMDSZ-nek -, egy rendkívül súlyos kérdés vár választ: hogy állunk a közméltóságok személyi biztonságával Romániában? Mert igaz ugyan, hogy azon küszködik a civilnél civilebb szféra is, hogy legyen vége a privilégiumoknak, tűnjenek el a szirénák az autókról, ne kísérgessen mindenkit 4-5 gorilla, azért a másik végletbe sem szabad esni. Valóban: a közméltóságok is egyszerűen csak emberek. Nekük sem jár semmivel sem több, mint bárki másnak. De a felelősség messze nem ugyanaz.
Saját példám: a tavaly egy pályázat elszámolása hibás volt, sőt helyenként törvénytelenségekre is felfigyeltünk. Berobogott a hivatalba a pályázó szervezet egyik oszlopos tagja, és mindenfélével fenyegetőzött, majd legyőzve a titkársági lányok ellenállását, betört az irodámba. Szerencsére sikerült lecsillapítani. Szerencsére nem vett elő kést. Vagy esetleg szerencsére nem is volt nála kés…
Barninak is szerencséje volt, hogy a kés épp nem arra ment, amerre a támadó szánta.
De a szerencsével nincs biztonságvédelmi szerződésünk.
Milyen országban élünk? Ahol a vélt nagybetűs Igazság szellemében akár embert is lehet ölni? Ahol a vélt nagybetűs Igazság nevében “agent provocateur”-ök válnának szép lassan megszokott családtagjainkká? Ahol a vélt nagybetűs Szabadság és Szólásszabadság nevében zsidózni, cigányozni és bozgorozni lehet? Működik-e a jogállamiság?