hogy visszatérünk még a házelnök megszavazásának kérdésére. Mert ugye nem túl gyakran fordul elő, hogy a nagyromániásokkal egyformán szavazzunk… Namármost itt két dolgot kell figyelembe venni. Először: ebben az esetben nem mi szavaztunk velük, hanem ők szavaztak Dorneanu ellen. Másodszor: utólag kiszámolva, a nagyromániás szavazatok nélkül is összejött volna Olteanunak. És ezt szerintem ők is kiszámolták. Akkor meg, pragmatikus szemmel és a nagyromániások imázsát figyelembe véve, nekük kapóra jött, hogy – hacsak egyetlen pillanatra is – jó fiúkká változtak…
Minden a régi rendjébe állt ugyanis a tegnapi bizottsági ülésen, a kisebbségi törvény vitáján. Miután két óra hosszat vitatkoztak a kisebbségek meghatározását tartalmazó cikelyről, és látták, hogy a csata számukra vereséggel végződik, akkor szépen kivonultak a teremből a szocdemesekkel együtt, megsemmisítve ezáltal a bizottsági kvórumot. Tették ezt a szavazás végén, ami azt jelenti, hogy a cikkely megszavazása érvényes marad.
Van tehát meghatározásunk, amely egyetlen szóban különbözik a kormány eredeti szövegétől. Az eredeti így kezdődött: “nemzeti kisebbség minden olyan közösség, amely…..”, a megszavazott szöveg meg: “nemzeti kisebbség az a közösség, amely…”. Lényegében semmi más, talán ez az új változat egy kicsit még nyomatékosabb is.

Politikai szempontból “frappánsként” értékelem a legutóbbi – március 18-i – SZKT és SZET együttes ülését. Frappáns volt, mert szerintem az RMDSZ kezdi hozni az 1995-1996-os formáját. Nem mintha az utóbbi 8 évben bármilyen kifogásom lenne az RMDSZ szereplésével szemben: az 1996-2000 közötti koalícióban is, a 2000-2004 közötti parlamenti támogatás időszakában is, és a mostani koalícióban is az RMDSZ következetes volt saját programjának fokozatos megvalósításában. De a közvélemény szemében valahogy megkopott az a régi “harcos” RMDSZ-kép. Az emberek szeretik a harcos politikusokat, ezt bizonyítja a forróbb fejűek Szász-Csapó-Gazda imádata is. Az emberek szeretik, ha valaki jól megaszondja. Nem nagyon értik ám ők, hogy miképpen is zajlik a politika a fővárosban. Nyomatjuk a médiában, hogy így egyezség, meg úgy parlamenti matematika. De ezt az emberek többsége nem érti. És nem is várja el senki tőlük, hogy megértsék. Viszont ha néha valaki megaszondja nekik, akkor az jót tesz a hangulatnak. Akkor már jobban csúszik a pálinka is…
Ezért gondolom azt, hogy jól teszi az RMDSZ, ha visszatér a megaszondós kedve, hisz láttuk, hogy felkapták a fejüket Markó Béla kézdivásárhelyi beszéde után. Ezt elmondtam az SZKT-n is: ez az RMDSZ ugyanaz az RMDSZ, mint 10 évvel ezelőtt, csak közben a közvélemény – a nép, az istenadta nép – elfelejtette az RMDSZ akkori hangját. Jó ha erre időnként emlékeztetjük, úgy, ahogy arra is, hogy nem vagyunk másak, mint 5, 10, 15 évvel ezelőtt.
Ezért üdvözlöm ezt az új-régi RMDSZ-t.
Amúgy hadd invitáljam meg az olvasókat – ide, vagy a szerkesztők jóvoltából akár a transindexre is – egy nyilvános csevegésre: jól tette-e Markó Béla, hogy kemény hangot ütött meg Kézdivásárhelyen, és mi vezethette erre?

Na. Nana……
Közben Olteanu házelnök lett.
PRM-segítséggel.
Erre még visszatérünk……..

Mármint írogatni ide. Nem vagyok pirulós fajta, de kellemetlen, amikor a közeli barátaim is szólnak már, hogy régecske nem látnak semmi újat a blogban. De aki követi a napi eseményeket, annak nem kell magyarázkodni… Persze, most jöhetnétek azzal is, hogy bezzeg nagyobb muksók is szorítanak időt bloggolni (ráadásul kampányolnak is), hát akkor egy ilyen aprócska fickó, mint én, miért ne bírná. Dehát úgy néz ki, hogy jobban szeretek olvasni, mint írni.
Múlt hétvégén fiatalokkal “gyűltem” Medgyesen. A román-magyar ifjúsági iroda létrehozásához kívánunk hozzájárulni azzal, hogy megalapítjuk a romániai kisebbségi ifjúsági szervezetek fórumát, amely az iroda jelentős partnerévé válhat. Mindjárt a hétvégi medgyesi út után hétfőn Brassóba “vágtattam” (a havazás miatt néhol -20 km/h sebességgel…), ahol egy rendkívül színvonalas kisebbségi konferenciát szerveztünk. Az Európa Tanács részéről a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt felügyelő teljes Titkárság eljött. És persze még 120 külföldi… Keserűen szórakoztunk azon, hogy az egyik lettországi résztvevő Bukarestből véletlenül Brassó helyett Buzau-ba vett vonatjegyet, így aztán kb 8 órás késéssel jutott el a valós helyszínre.
Az elmúlt időszak talán legfontosabb eseménye a Nyelvi Charta ratifikálásának elindítása, amely – legalábbis a kormányzat szintjén nem ütközött ellenállásba. A kormányülés legszebb momentuma az volt, amikor a napirend szerint sor került a tervezet megvitatására. Mint ismeretes a nagyasztalnál csak a miniszterek ülnek (esetenként az őket helyettesítő államtitkárok). A többiek az oldalsó székeken. A miniszterelnök mellett két államminiszter: jobboldalán Gheorghe Pogea, baloldalán Markó Béla. Mivel az oldalsó székek előtti mikrofonok csütörtököt mondtak, és az ülésen Pogea éppen nem volt jelen, megkértek, hogy az ő székét és mikrofonját használva mutassam be a tervezetet. És most a poén: jól mutatott Tariceanu ministerelnök két magyar és főleg két Markó között. Kár hogy nincs erről képem az utókor kormányai számára…

Holnap Váradon vagyok, beleharapok az Aranyalmába…
Ugyancsak holnap kezdődik Marosvásárhelyen a Nemzetiségi Színházak Fesztiválja, menjetek el, mert színvonalas a válogatás.
Kisebbségi törvényről meg a demokratákról következő alkalommal (remélem, nem lesz ekkora szünet).

Dátumok nélkül a szószegés történetéről:
- a kormányalakítás előtt megbeszélésre kerül sor az RMDSZ és koalícióra készülő partnerei között a kormányprogram kisebbségi fejezetéről, a megbeszélésbe bevonják az államfőt is
- átbeszélik és egyezség is születik a kulturális autonómia lényegi elemeiről, a közösség által belső választások útján létrehozandó autonómiatanácsról – bekerül a kormányprogramba (ELSŐ POLITIKAI EGYEZSÉG)
- az RMDSZ (kisebbségi szervezetek, belföldi és nemzetközi szakértők bevonásával) elkészíti a politikai egyezségnek megfelelően a kisebbségi törvénytervezetet
- március közepén elkezdődik a tervezet minisztériumközi egyeztetése – ebben a folyamatban a demokrata párti miniszterek több, mint korrekt magatartást tanúsítottak: Blaga egy nap alatt aláírta, Ene Dinga két nap alatt, Miclea szintén ellenvetés nélkül néhány nap alatt. A nagy ellenkezés Mona Musca részéről jött.
- május végén a kormány végül elfogadja a tervezetet, benne a kulturális autonómiával (MÁSODIK POLITIKAI EGYEZSÉG)
- a szenátus bizottsági vitáiban egyetlen koalíciós szenátor sem tett keresztbe, de a PUR néhány szenátora már magatartásával előrevetíti a plénum hangulatát.
- a szenátus őszi ülésszakában a plénum több héten át vitatja a tervezetet, majd a kulturális autonómia fejezetének szavazásakor az ellenzék, a PUR segítségével, győzedelmeskedik (ELSŐ EGYEZSÉGSZEGÉS)
- végszavazáskor a szenátus elutasítja a törvénytervezetet (annak ellenére, hogy abból már kikerült az ötödik fejezet)
- ezt követően a koalíciós pártok vezetői megvitatják a kialakult helyzetet, és írásban rögzítik: a képviselőházban támogatni fogják a tervezet kormány által elfogadott formáját, és törvényt alkotnak a kisebbségek önkormányzati képviseletéről (románok is) – az írásos megállapodást mind a négy pártelnök aláírja (Boc is) – (HARMADIK POLITIKAI EGYEZSÉG)
- a demokrata párt Valeriu Tabara-t kéri fel, hogy készítsen párton belül jelentést a tervezetről, ezzel párhuzamosan Cosmin Gusaék már elkezdik a katasztrófa-kampányt
- a Tabara-jelentés kísértetiesen hasonlít Gusa és társai dumájára, nem fogadja el a kulturális autonómiát
- a demokrata párt Boc nyilatkozatával felvállalja a Tabara-jelentést (MÁSODIK EGYEZSÉGSZEGÉS)
- elkezdődik az RMDSZ-PD vita, amely során kiderül, hogy Tabara és csapata szinte minden cikkelyt módosítani kíván a tervezetből
- a hangulatot befolyásolja a PD cirkusza Frundával szemben
- két héttel ezelőtt egyezség születik az első 14 cikkely tartalmáról, amelyet táblázatba foglalva a Bizottsági vitában támogatni kíván a PD és az RMDSZ (NEGYEDIK POLITIKAI EGYEZSÉG)
- az e heti bizottsági vitában Tabara az egyezséggel homlokegyenest ütköző szövegjavaslatot indítványoz, amit a demokrata párti kollégái nem tagadnak meg (HARMADIK EGYEZSÉGSZEGÉS)

Így haladunk… Ezek után csak annyi marad a kérdés: lehet-e olyan egyezséget kötni, amit betartanak?…

Kemény, fárasztó hetet zárunk, és nem is várhatunk kényelmesebbre az elkövetkezőkben. A kisebbségi törvény vitája nem halad, a DNA cirkusz nem zárult le, elemezgetik Nastase termopánjait, a vallásügyi törvényt is megpróbálják kiherélni a bizottságokban, március 15-e egén gyűlnek a fellegek… Ennek a hétnek kisebbségvédelmi vonatkozású egyedüli pozitívuma, hogy a Pénzügyminisztérium aláírta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásáról szóló törvénytervezetünket, és amennyiben ma vagy hétfőn az Igazságügyi minisztérium is aláírja, akkor a jövő heti kormányülés napirendjére kerülhet. Jelentős eredmény lesz ez négy év kemény belföldi és külföldi meggyőző munka után.
A kisebbségi tövényről
Megdöbbentő az MPSZ sepsiszéki szervezetének közleménye. Megdöbbentő a politikai tisztánlátás totális hiánya. Ez a tipikus “mondjunk valamit, hogy ne hallgassunk” hozzáállás. Vissza kell vonni a tervezetet – szerintük -, mert a parlament zsákutcáiban vesztegel, és amúgy sem hoz semmi újat se a magyarságnak, pláne a székelységnek (!). Ezért aztán pfuj, vissza mindent. Bezzeg milyen tisztességes a másik törvénytervezet… Igen, az, amelyik elsöprő többségi szavazattal elbukott már kétszer.
Ez már számomra egy megszokottá vált mentalitás, amit sajnos nem hangsúlyozunk soha eléggé: sajnos egyeseknek nem az a fontos, hogy nehéz munkával eredményeket érjünk el, hogy haladjunk előre – hanem az, hogy büszkén álljunk a vártán és közben toporogjunk egy helyben. Másképpen illusztrálva: van két ember egy nagy fal előtt, az egyik bicskával hosszú évek látszólag hiábavaló munkájával szép lassan kifúrja a falat és átmegy rajta. A másik: fejjel üti keményen, hogy már véres az arca – de a falon nem jut át…
És mivel a fal magától soha nem fog ledőlni, ez van, én megyek inkább falat fúrni…

Óriási szenzáció! Óriási szenzáció! A tegnapi együttes bizottsági ülésen sikerült megszavazni a kisebbségi tövény címét és első cikkelyét változatlan formában! Természetesen az irónia szándékos, hisz a bizottság 4 órát tartó értelmetlen vitatkozása után én ezt keserű eredményként értékelem. Az értelmetlen vita alapvetően elméleti kérdéseket fejtegetett, ami önmagában nem lenne baj ha nem parlamenti bizottságban, hanem kisebbségi szakmai konferencián lettünk volna, hisz így sajnos nemcsak lepergett a képviselők többségéről az RMDSZ-es csapat által felsorakoztatott összes lényeges szakmai érv, de egyesek agyában még jobban elmélyítette a káoszt. Nem beszélve arról, hogy a demokratává lett vátrás Tabara sorozatosan a PRM-PSD ellenzékkel szavazott… Ez van, így megyünk tovább minden kedden, amíg a végére érünk.

“írjon má valamit no, hát itt ül az ember s várja ugyebár” – mondja rózsi, és tök igaza van, dehát micsináljak, ha nem vót időm… ahogy most sincs igazából, de egy ilyen kérésnek nem tudok ellenállni.
Boc. Piszokul furcsa egy figura. De most megette a saját levesét. Emlékezzünk vissza, hogy a kisebbségi törvény kapcsán azt hajtogatta – ő is, meg a pártja is -, hogy nem lehet csak úgy elfogadni ezt a tervezetet, merthát a parlamentet, ugye, nem lehet megkerülni. Ott egy halom ügyes és képzett demokrata képviselő akarja a javunkat, ezért itt-ott a lényeget egy kicsit módosítani kell, kivenni, kitörölni, kinyírni, átírni. Ez csak természetes. A parlament szuverén, azt csinál, amit akar. Nem lehet csak úgy lenyeletni vele a KORMÁNY tervezetét. Nos láttam a tegnap, hogy habzott a szája a DNA-s kormányrendelet bukása után: mi ez a disznóság, ez a szolidaritás és a fegyelem hiánya, stb. A koalíciós partnerek parlamenti képviselőinek kutya kötelességük megszavazni a KORMÁNY javaslatait. Ezért koalíció a koalíció, stb. Tiszta igaz. Idézni fogom Boc mestert a legközelebbi kisebbségi törvény körüli egyeztetésen, javasolni fogom Markó Bélának is, hogy ezt sűrűn idézgesse…
Néppárt PD nélkül. Bevallom őszintén, hogy nem hittem volna, hogy Markó bemondja ezt Turcescunak. De olyan, de olyan jól esett!! Csak az érvrendszeréhez mondtam volna még valamit. NEM ZSAROLÁS EZ, HANEM EGYSZERŰEN OLYAN CSALÁDBAN SZERETÜNK ÉLDEGÉLNI, AMELYBEN ÖSSZETARTOZUNK. Valami ilyesmit mondott ugyan, de ezt naponta kell majd még szajkózzuk.
Na pá.

pontosabban folytatódott ma a kisebbségi törvény bizottsági vitája. A jogi, emberi jogi illetve tanügyi bizottsági “hármasfogat” ma újra procedurális kekeckedések színtere volt, Bolcas mester arról próbálta meggyőzni a társaságot, hogy nem szabad időben korlátozni a hozzászólásokat. Végül az RMDSZ javaslatát szavazta meg a testület, miszerint öt perc hozzászólási ideje van minden képviselőnek egy-egy módosító javaslat kapcsán.
De ami fontosabb: 25-18 arányban elutasították a PRM-PSD javaslatot, amely a törvénytervezet vita nélküli elvetését célozta. Magyarán: megy a vita tovább, ma eljutottuk – horribile dictu – a cím vitájáig… Itt három javaslat van, ebből kettő nagyromániás, egy szocdem. A nagyromániás Moisoiu azt javasolja, hogy a törvény címe ez legyen: “Törvény az egyes kisebbségeknek adandó etnikai alapú területi autonómiáról, és az Alkotmány megcsúfolásáról” – no comment. A másik két javaslat alapvetően arról szól, hogy ne a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóljon a törvény, hanem a “nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekről” (PSD-javaslat), illetve “nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárokról” (PRM-javaslat). A vita egy órát tartott, szavazás még nem volt, mert az ülést berekesztették.
Amúgy eddig 490 fölött van a módosító javaslatok száma, ez minden bizonnyal menet közben is nőni fog.
Folyt.köv. jövő héten, időközben (holnap este) koalíciós egyeztetés…
Lesz ez még cifrább is……..

Kezdjem ezzel: minden naplóolvasónak és -írónak boldog újesztendőt kívánok!
Régóta nem jártam már idebenn a naplóban, de egy kicsit pihentem az év fordulóján, csak január 13-án jöttünk vissza a fővárosba. Sokak szerint pofátlanul sokat tekeregtem, de azért én szívesen cserélnék mindazokkal, akik 2005 második félévében nem kellett a kisebbségi törvény szenátusi és képviselőházi cirkuszait végigéljék. Aki mindezeket megtenné helyettem, arra én nem irígykednék, hogy január elején egy kicsit sízik a hargitai lejtőkön… No de most már vissza a jövőbe, ami korántsem tűnik fényesnek. Január 30-án ülnek össze a képviselőház bizottságai, folytatódik a törvénycirkusz – egyelőre politikai megegyezés nélkül. Ha időközben ez az egyezség nem születik meg, én nem jósolok fényes jövőt a kisebbségi törvénynek. Sajnos a román többség nem érett még oda, hogy egyenlő félként kezeljen minket, beleértve a saját ügyeinkben való döntési jogokat is. Bár ez most kevésbé fontos, hisz nemcsak a román többség nem érett meg erre, de a politikai pártok képviselőinek többsége sem… —
Lejártak az ünnepek, szép volt, jó volt. Zetelakán megszúrtuk a malacot (nem EU-s standardok szerint, hanem hagyományosan…) – hiába na: gyerekkoromban sem bírtam, azóta sem bírom a visítását… Aztán megittuk rá a pálinkát apósommal. Amúgy minden úgy ment, ahogy elődeink a nagy könyvben megírták: karácsonykor nagyon szép fát hozott az angyal – igaz, hogy Hargita megyében van miből válogatni. Aztán a szilveszter is jól telt, beleértve azt is, hogy egyik jóbarátom kisfia szerint “az este Attila bácsi kicsit félrebeszélt”. A sípályákon csillogott a hó, a fenyők ágai görnyedeztek fehér terhük alatt, kígyózott a fagyban a forralt bor gőze. Jó volt, feltöltődtem egy kicsit… -
A héten már a szürke fővárosi hangulattal barátkoztam, sok időm átmenetre nem jutott, hisz a Nyelvi Charta a minisztériumok láttamozási útját járja: most a pénzügyminisztérium fafejű bürokratáival hadakozom, ehhez képest balettiskola lesz megszerezni az igazságügyi minisztérium aláírását. Utána a kormányülés, majd a parlament… Áttekintettük 2006 prioritásait is, az RMDSZ most készül összegezni ezeket. Ami engem illet: elsősorban szeretném jó végét látni a kisebbségi törvénynek, utána (vagy közben) a Nyelvi Chartán a sor. Ugyancsak az idén szeretném végre lábra állítani az egyik régi kezdeményezésünket: a Kisebbségi Kutatóintézetet, melynek alapító rendeletét még Eckstein Péter minisztersége idején fogadta el a kormány. Szintén intézményes formát kívánunk adni egy készülő Kisebbségi Ifjúsági Fórumnak, amely kőkemény partnere (sőt szerves része is) lenne a román-magyar Ifjúsági Irodának. Idén is számtalan nagy rendezvényünk lesz, köztük a Nemzetiségi Színházak Fesztiválja, a Félsziget párhuzamos rendezvényei, de továbbra is támogatni kívánunk más hagyományos rendezvényt is (marosvásárhelyi filmfesztivál, Bernády-napok, ifjúsági rendezvények). Folytatódik a tankönyvtámogatási programunk is, eddig 8 magyar középiskolás tankönyv jutott ingyenesen a diákjainkhoz. És sok-sok minden más, miközben az ingatlanvisszaadási folyamatról nem is beszéltem… De ezekről majd írni fogok még… –
Üdvözlöm a naplóm útján Márkó Laci unokatestvéremet, aki fejveszetten keresi e-mail címemet. A forrás ugyanaz, mint már első bejegyzésemkor: a hivatalom honlapja. De azért egy ilyen aktív közösségszervező családnak, mint amilyen a szentivánlaborfalvi Márkóké, külön is leírom: attila.marko@dri.gov.ro. Amúgy előrebocsátom, hogy naponta 50-150 mail esik be a postaládába, ezért elnézést kérek mindazoktól, akik a vártnál később kapnak választ.
– Ma egy kicsit több időm volt írni, sajnos nem lesz ez mindig így…—
Na helló, napló…

Ezek itt stilizált hópelyhek akarnak lenni… Az első komolyabb hó Bukarestben, ami meg is maradt a járdákon, épületeken, autókon. El is gondoltam közben, hogy 1995 októberében úgy jöttem le Bukarestbe, hogy ez egy átmeneti állapot lesz, legfennebb két-három év, aztán továbblépek. Ehhez képest még mindig annak a két-három évnek a végét várom… Az is igaz, hogy akkoriban nem gondoltam túlságosan komolyan a jövőt, egyszerűen nem éreztem magam otthon a fővárosban. Máig sem nőtt hozzám, de közben az évek egyfajta kényelmes megszokássá tették a nagyváros hangulatát, annak ellenére, hogy a szinte egymás lábára taposó tömeggel azóta sem sikerült megbékélnem. A szomorú az, hogy a nagyváros dinamikájának és nyüzsgésének van egy olyan következménye is, hogy amikor elszabadulok belőle egy csendes helyre a Hargita környékén, akkor egyszerűen stresszel a nyugalom. Ez szomorú, hisz nehezen tudok pihenni, és öt perc után feltétlenül kell valamit csináljak, nem tudok tétlenül és láblógatva ülni. Pedig legtöbbszöt erre lenne szükségem…

Holnap után angyaljárás. Az erre való készülődés egy másik bolondokháza. Bevásárolni Bukarestben kínos művészet. Meg közlekedni is. Néha az az érzésem, hogy ezek az emberek direkt élvezik ezt a tömegnyomort. Én nem. De túlélem.
Na megyek. Szerusz napló. Jövőre ugyanitt.